6. Fejezet - Bizonytalanság

~ Chanyeol szemszöge ~

Minden olyan jó volt; romantikusan sétáltunk Haneul-lel, és majdnem csókolóztunk is. De, mint minden jónak, ennek is vége lett, méghozzá azaz idegesítő Leo miatt. Először is, Haneul miatta utasított vissza, mert nem akarta megbántani, és előbb le akarja vele tisztázni a dolgokat. Ezután, már meg is jelent az a nyomorék. Komolyan mondom, olyan számon kérőn faggatta szegény lányt, hogy én éreztem magam kellemetlenül. Már ott tartottunk, hogy egymás torkának esünk, de Haneul közbelépett. Kétségbeesetten kérte, hogy álljunk le. Amint megláttam, hogy szemei könnyektől csillognak, szívem kihagyott egy ütemet. Amint mind a kettőnk zihálása csillapodott, Haneul eltűnt. Gondolom időre van szüksége, hiszen pár nap alatt két srác is bepróbálkozott nála és szerintem Haneul nem az a fajta lány, akinek bejön ez a szituáció. Megértem, de rosszul esett, hogy csak így itt hagyott. Leo-val még váltottunk egy utolsó gyilkos pillantást, majd hátat fordítva neki, elindultam a szobámba.
Mikor beléptem furcsa mód csend fogadott. Kai és Kyungsoo nem tartózkodtak a helyiségben, Suho olvasott, Baek és Sehun a telefonját nyomkodta, de Sehun amint meglátott letette és elém lépve megfogta a karomat, s kifele kezdett el húzni.
- Yeol-lal elmegyünk kicsit sétálni - mondta.
- Menjetek, de idejében érjetek vissza - válaszolt Suho, majd figyelmét ismét a könyvnek szentelte.
Sehun egészen a torony padlásáig húzott, majd mikor beértünk, egyből elkezdett kérdezgetni.
- Na, mesélj mit csináltatok - kacsintott.
- Semmi különöset - válaszoltam, ám mikor megláttam, hogy egy most-komolyan-hülyének-nézel fejjel méreget, folytattam. - Sétáltunk, beszélgettünk és ennyi.
- Miért érzem úgy, hogy kihagysz néhány fontos részletet? - nézett rám komolyan.
- Jól van, legyen. Addig úgysem fogsz békén hagyni - sóhajtottam.
Láttam, hogy elmosolyodott, ezért egy szemforgatás után belekezdtem. Elmondtam, hogy ölelkezve sétáltunk, a majdnem csókot, Haneul kétségeit, azt is, hogy Leo megzavart minket, a kirohanásainkat és Haneul megviselt arcát is. Egyszóval mindenről beszámoltam.
Sehun emésztette a hallottakat, így nem sürgettem.
- Hát haver, Te aztán nem vacakolsz - veregetett vállon. - Nos, egyértelmű, hogy bejössz neki, hiszen benne lett volna a csókban, ha nem lenne Leo, akit sajnál. Most csak annyit tehetsz, hogy türelmesen vársz, nem nyomulsz, és hogy mellette állsz.
- Köszönöm Sehunnie! - részesítettem egy csontropogtató ölelésben, amit morogva ugyan, de viszonzott. - Nem tudom mit csinálnék nélküled öcsi.
- Jól van, elég lesz már! Hallod, megfojtasz! - morogta, így elengedtem. - És igen, tudom én vagyok a legjobb!
- Hát persze! - vágtam tarkón. - De, mit csináljak, ha holnap találkozunk?
- Először is, ne ütögess. Másodszor pedig, odamész hozzá és szépen bocsánatot kérsz a viselkedésed miatt.
- És mi van akkor, ha nem fog megbocsátani? Vagy ha szóba se akar állni velem? Mi lesz, ha kerülni fog? - estem kétségbe?
- Nyugodj már le! Kérlek ne téveszd Őt össze magaddal, Haneul nem egy nagyra nőtt óvodás, mint Te. Hidd el, meg fog hallgatni - biztatott.
- Remélem igazad lesz - sóhajtottam lemondóan.
- Ezt meg se hallottam! - csattant fel. - Emlékezz vissza, a ruhaügyben is igazam volt. Ideje lenne változtatnod a hozzáállásodon. Tudod, mit? Te elnézést kérsz, Én meg majd beszélek vele. Mit szólsz hozzá? - kérdezte kíváncsian.
- Az nagyon jó lenne, tényleg Te vagy a legjobb! - nem győztem hálálkodni - És miről fogsz vele beszélni?
- Mondtam Én! - vigyorgott elégedetten. -Még nem tudom, de legyen annyi elég, hogy csak ismerkedni akarok vele, utána pedig majd szóba hozlak Téged is. De ne csinálj semmi baromságot, oké? Itt értem azt, hogy máshogyan kezdesz el vele viselkedni; ha nem úgy alakulna, akkor kerülöd, vagy hogy féltékennyé akarod tenni; esetleg összejössz mással, hogy elfelejtsd. Ezeket, meg ehhez hasonlókat semmilyen körülmények között se csinálj! Ha még is megtennéd, Én esküszöm, hogy mindent megteszek azért, hogy nálam kössön ki a csaj. Remélem érthető voltam! - fenyegetett meg.
- Úgy sem tennéd! - néztem rá összehúzott szemekkel.
- Fogadunk? Szívesen elvinném egy-két körre, de akár többre is - mondta sejtelmesen.
- Ha hozzá mersz érni, azt nagyon meg fogod bánni! - éreztem, hogy kezdek egyre idegesebb lenni.
- Nyugalom hős szerelmes! Ha nem csinálsz semmi marhaságot, nem kell féltened Tőlem. Tudod, hogy csak segíteni akarok - váltott lágyabb hangra.
- Tudom, és ne haragudj! Nem akartam így beszélni Veled - néztem rá bocsánatkérően. - De egyszerűen nem tudom magamat kordában tartani, ha Haneul-ről van szó, és megpróbálom nem még jobban elrontani a dolgokat.
- Tudod barátom, ezt nevezik féltékenységnek - mondta, miközben  átkarolta a vállamat. - Szereted Őt?
- Nem tudom mit érzek - vallottam be lehajtott fejjel. - Kedvelem és bármit megtennék érte, de nem tudom, hogy ez az a bizonyos érzés. Érted? Egyszerűen... fogalmam sincs. Suho azt mondta, hogy ez normális, mivel Haneul nem farkas, és hogy valószínűleg majd csak később értem meg a dolgokat és az érzéseimet.
- Szerintem Suho-nak igaza van. Amióta ismerlek, még nem láttalak ilyennek. Ha bármilyen fiú akár csak a közelébe megy, vagy megérinti, beszélget Vele, Téged már elkap a zöldszemű szörny. Ez a természetünkből adódik, de csak akkor, ha védeni próbáljuk azt, ami a mienk. De nálad ez mintha felerősödött volna, ezt is arra tudnám visszavezetni, hogy Han más fajba tartozik.
- Hé, hé várj! Mi az, hogy Han? - akadok ki.
- Most komoly, hogy az egész monológomból ezt vetted ki?! - akadt ki Ő is. - Szeretem becézni az embereket.
- Jó, bocs! De akkor van rá esély, hogy Haneul a társam, csak még nem tudok róla?
- Szerintem elég nagy rá az esély, de ezt neked kell majd érezned. Oh, és még egy tanács: ne az eszedre, hanem a szívedre hallgass.
- Rendben! Sehun, köszönöm még egyszer! - néztem rá hálásan.
- Ugyan, erre valók a barátok - veregetett hátba.
Még maradtunk egy picit beszélgetni, majd visszamentünk, hogy Suho ne szedje le a fejünket.

   Másnap már korán fent voltam. Izgultam Haneul miatt, így nem aludtam valami sokat. A többiek még nagyban horkoltak, gondoltam meglepem őket egy ízletes reggelivel. Neki is álltam a kimchi-nek, feltettem főni a rizst és elkezdtem párolni a halat. Lassacskán végeztem, ezért fel akartam kelteni a srácokat, de úgy tűnik a finom illatok elvégezték helyettem a munkát. Öt kómás fejjel találtam szemben magamat. Elmosolyodtam rajtuk, Baekhyun például még csukott szemmel támaszkodott az ajtókeretnek.
- Gyertek csak, nemsokára elkészül - toltam őket az asztalhoz.
Megterítettem, majd tálaltam az ételt. Mindenki szedett magának, majd megkóstolták. Elégedett hümmögéseket kaptam, és csak az evőeszközök zaját lehetett hallani.
- Köszönjük Chanyeol, nagyon finom volt! - dőlt hátra székében Suho, hasát simogatva. - De miért kaptuk?
- Csak köszönetet szerettem volna mondani a tegnapi nap miatt, meg hát nem volt jobb dolgom.
- Ugyan, ez csak természetes. Iseul és Haneul most már a barátaink - mondta Suho, Sehun pedig helyeslően bólogatott.
- Csak a magatok nevében beszélj - szűrte fogai közt Kai.
- Nem adnál neki egy esélyt? Hiszen nem is ismered - csaptam az asztalra.
- Nem is akarom. És a kérdésedre a válaszom: NEM! - válaszolt faarccal.
- Nézd Jongin, tudom, hogy min mentetek keresztül Kyungsoo-val, de nem minden vámpír rossz. Kérlek adjatok nekik egy esélyt. Csak annyit kérek, hogy próbáljátok meg - szólalt meg Suho, nehogy elfajuljanak a dolgok.
- Nem ígérek semmit - mondta flegmán, majd megfogta D.O. kezét és elhagyták a szobát.
- Chanyeol, Te pedig uralkodj magadon. Képzeld magadat a helyükbe, nem lehet könnyű nekik összefogni vámpírokkal a történtek után - oktatott ki vezetőnk.
Igaza van, és sajnáltam is őket, de akkor sem kellene ilyen nyíltan hangoztatnia az ellenszenvét.
- Értettem, és köszönöm, hogy kiállsz értük - néztem rá hálásan.
Válaszul elmosolyodott, én pedig visszamentem a szobába átöltözni. Egy sötétebb farmert és egy hozzáillő farmer inget vettem fel, aminek a felső két gombját szabadon hagytam.

A hajammal nem szórakoztam most, egyszerűen beletúrtam csak.
- Egyre jobb hatással vagyok Rád - nézett rám Sehun vigyorogva. - Egyszerű, de mégis nagyszerű. Örülök, hogy végre érdekel a kinézeted, és nem csak úgy felkapod azt, ami elsőnek a kezed ügyébe akad. Ezért is olyan jó, hogy Haneul belépett az életedbe.
Nem mondtam semmit, csak rá mosolyogtam, majd együtt indultunk órára. A terembe lépve, láttam Leo-ékat, de érdekes módon Haneul nem volt velük. Vegyes érzelmek öntöttek el. Egyrészt örültem, hogy nincs Leo-val, de ugyanakkor nyugtalanított, hogy nem tudom merre van. Leültünk Sehun-nal, és azzal nyugtatgattam magam, hogy biztosan késik vagy valami ilyesmi. Ez egészen addig tartott, míg a tanár be nem jött. Az idő eszméletlenül lassan telt, Sehun is észrevette Haneul hiányát, és Ő is arra gondolt, amire én is először. Igen először, mert azóta tovább futtattam ezt a gondolatmenetet.
- Nem hiszem, hogy ilyenekről lenne szó. Szerintem nem véletlen, hogy mindketten hiányoznak.
- Ebben van valami, de mi van akkor, ha csak nem volt kedvük bejönni? - kérdezte.
- Nem tudom Sehun-ah. Remélem tényleg csak erről van szó - sóhajtottam.
- Írj neki! - tanácsolta.
- Igazad van! - mondtam, majd elkezdtem pötyögni.

 ~ Szia! Merre vagy? Chanyeol ~

Folyamatosan a telefonomat nézegettem, hátha visszaír, de semmi. Hívtam is, de erre sem válaszolt. Gondoltam megkeresem a szobatársait, így mikor megláttam Eunkyung-ot és Mihi-t odasiettem hozzájuk.
- Sziasztok!
- Szia!
- Csak meg szeretném kérdezni, hogy nem tudjátok mi van Haneul-lel? - kezdtem bele. - Nem volt órákon, és a telefonra sem reagál.
Mikor befejeztem mondandómat, összenéztek majd ismét rám figyeltek.
- Ömm... nos az a helyzet, hogy Iseul-lel elmentek egy kis időre - mondta Mihi félénken.
- Ho.. hogy mit csináltak? - kérdeztem vissza, mert nem akartam elhinni.
- Ne aggódj! Hamarosan vissza fognak jönni, ebben biztos vagyok - biztatott Eunkyung. - Nézd! Haneul csak Iseul után ment, mert Ő elszökött. Jobban mondva hátrahagyott egy levelet, amiben leírta, hogy elmegy. Haneul azt mondta, hogy kérdezősködjünk, addig Ők kint keresgélnek. Ezt a mappát pedig Suho-nak küldi, odaadnád majd neki?
- I.. igen, persze - motyogtam. - És köszönöm!
Elköszöntek és továbbmentek. Nem akartam elhinni, hogy csak így elment, azok után, hogy majdnem csókolóztunk. Úgy éreztem, mintha kiszakították volna a szívem egy részét. Remegő kezekkel fogtam a dossziét, amit ki is nyitottam. A feladattal kapcsolatos dolgokkal volt tele, azonban valami szemet szúrt. Egy kisebb boríték amin a nevem állt. Kivettem azt, majd a táskámba tettem. Suho keresésére indultam, viszonylag hamar meg is találtam a szekrényénél.
- Suho! - szólítottam meg, majd a kezébe nyomtam az iratokat tartalmazó mappát. - Haneul Neked küldi.
- Mi ez? - kérdezte, majd jobban szemügyre vette. - Miért akarja, hogy nálam legyen?
- Gondolom azért, hogy vezesse valaki a nyomozást, most, hogy Ő és Iseul elmentek.
- Hogyan? - sápadt el.
- Jól hallottad - válaszoltam halkan, majd elindultam.
- Chanyeol! - szólt utánam Suho, de nem törődtem vele.
Utam a tetőre vezetett, hogy elolvassam a levelemet. Mire felértem, már becsöngettek, de ez most a legkevésbé sem érdekelt. Lecsúsztam a fal tövébe, és kapkodva vettem elő. Reszkető kezekkel bontottam ki, majd olvasni kezdtem.

" Kedves Chanyeol!

           
               Mikor ezt a levelet olvasod, Én már messze leszek. Kérlek ne haragudj, hogy így közlöm Veled. Iseul-t megviselték a történtek, ezért elment, Én pedig utána megyek, hogy visszahozzam. Ha visszajöttem, ígérem, hogy beszélni fogunk, de kérlek ne keress addig. Időre van szükségem, hogy át tudjam gondolni a dolgokat.
                                                              Haneul "

Többször átolvastam a sorokat, miközben könnyeim utat törtek maguknak.

Megértem, hogy aggódik Iseul miatt, és hogy utána ment, valószínűleg Én is ezt tettem volna a helyében. Azonban szerintem megérdemeltem volna azt, hogy személyesen közli Velem a döntését. Azonnal tárcsáztam a számát, hiába kérte az ellenkezőjét. Kicsengett, de nem vette fel. Egymás után hívogattam, percek teltek el, de semmi változás nem történt. Nem is tudom mit vártam. Felhúztam térdeimet, és ráhajtottam a fejemet. Nem tudom meddig ültem így, egyszer csak egy lágy érintésre kaptam fel a fejemet. Sehun finoman szorított rá vállamra, jelezve, hogy számíthatok Rá. Valahogy midig tudja, hogy mikor van Rá szükségem.
- Suho elmondta mi történt - kezdett bele. - Tudom, hülye kérdés, de hogy vagy?
- Még is hogy lennék? A legszívesebben most összetörnék mindent, ami az utamba kerül, de tudom, hogy az nem hozná vissza. Boldog voltam, mikor a közelében lehettem. Láttam rá esélyt, hogy legyen köztünk valami, erre vége. Vége úgy, hogy el se kezdődött - halkult el a hangom. - Írt egy levelet, amiben megmagyarázza, hogy miért ment el, illetve arra kér, hogy hagyjam békén.
- Már miért lenne vége? Hyung, ne így állj hozzá. Megnézhetném a levelet? - válaszomat meg nem várva, már nyújtotta is érte a kezét. Oda adtam neki, majd a tájat kezdtem el figyelni.
- Ebből csak azt szűröm le, hogy időre van szüksége, de ezt Ő is leírta. Arra nem utal, ráadásul olyat nem is említ, hogy nem akarna Veled lenni. Érthető, hogy Iseul után ment, hiszen fontos neki.
- De miért nem tudta ezt személyesen közölni? - csattantam fel.
- Gondolom sietett. Inkább annak örülj, hogy egyáltalán tájékoztatta azt a hülye fejedet - szidott le. - Nem hiszem, hogy Leo- nak is írt volna, így ezt vedd egy biztató jelnek.
- Nem tudom Sehun. Annyira kusza minden, ráadásul nem érzem azt a dolgot amit Suho mesélt, de mégis jobban kötődök és ragaszkodok hozzá, mint bárki máshoz - mondtam.
- Elhiszem, hogy fura. Amit mondtál, azt is csak arra tudnám visszavezetni, hogy Haneul vámpír. Ki tudja, lehet, ha megcsókolod előjönnek majd az igazi, titkos érzéseid - biztatott. - Adj neki egy kis időt és bízz benne. Szerintem Ő is össze van most zavarodva. Ne aggódj, van egy olyan érzésem, hogy Ti hamarosan együtt fogtok lenni.
 - Köszönöm Sehunnie! - hálálkodtam, miközben fejemet vállára hajtottam. - Az órákra nem akarsz visszamenni ugye?
- Hülye azért Én se vagyok! Ha már ellógtam egy-két órát, nem fogok visszamenni a többire - duzzogott.
- Jól van na, ne pufogj már - kezdtem el csikizni, ugyanis ez volt az egyik gyenge pontja.
- Hagyd abba! - fuldoklott.
- Oké, befejeztem - emeltem kezeimet magam elé vigyorogva.
- Menjünk vissza a szobába, fáradt vagyok - ásított.
Beleegyeztem, de ott is csak hívogattam Haneul-t, amit Sehun nem nézett jó szemmel.

~ Leo szemszöge~

Mikor először megláttam Haneul-t, egyből "Ő" jutott eszembe. Be kell vallanom, egyből megtetszett a leányzó, úgy éreztem, hogy Vele van esélyem újra boldognak lenni. Elhatároztam, hogy megkedveltetem magamat Vele és megfogadtam, hogy mindent megteszek azért, hogy Őt ne veszítsem el. Ezért is viselkedtem úgy ahogy, mert meg akarom óvni és nem fogom hagyni, hogy egy koszos korcs elvegye Tőlem. Igen, arra a mindig vidám Park Chanyeol-ra gondolok. De az jól esett, hogy az erdőben sikerült, felhergelnem. Habár annak már nem örültem, hogy Haneul ott hagyott. Mikor visszaértem a többiekhez, látták rajtam, hogy a hangulatom nem a legjobb, békén hagytak. Másnap nem láttam Haneul-t egyszer sem, órákra se jött be, ezért többször hívtam, de egyszer se vette fel. Kezdtem egyre idegesebb lenni, annyira dühös voltam, hogy az asztali lámpát hozzávágtam a falhoz. A zajra persze mindenki bejött, aminek marhára tudtam örülni.
- Leo, mi történt? - kérdezte aggódva N.
- Semmi - morogtam.
Láttam, hogy N szólásra nyitja a száját, de Hongbin közbeszólt.
- Hakyeon hagyd, majd Én beszélek Vele.
- Biztosan? - nézett Rá, mire egy bólintást kapott. - Rendben, srácok menjünk.
- Hongbin, kérlek menj ki Te is - kértem halkan.
- Nem megyek. Leo, Haneul miatt vagy ilyen, igaz? - tapintott rá a lényegre.
- Honnan? - csupán ennyit tudtam kinyögni.
- Láttam hogyan viselkedsz, ha Vele vagy, ráadásul ma nem volt órán, Te pedig kiakadsz. Nem volt nehéz összerakni a kirakóst - válaszolta.
- És ha ez még nem lenne elég, bekerült a képbe egy vérfarkas is - dőltem el az ágyon.
- Tudom, Chanyeol. Mielőtt még megkérdeznéd, hogy honnan, éreztem, mikor a közelében voltam, valamint használtam a szememet - vágta rá.
- Értem. Szerinted mit csináljak? A hívásaimra se válaszol - mondtam halkan.
- Megpróbálom én is felhívni, és majd szólok, hogy mire jutottam - ajánlotta fel mosolyogva.
- Köszönöm Hongbin! - mosolyogtam vissza.

~ Hongbin szemszöge~

Szar volt így látni Leo-t, ezért egyből felajánlottam, hogy felhívom Haneul-t. A fürdőbe mentem telefonálni, de előtte meggyújtottam egy kis zsályát, amit az egyik varázsló haverom megbűvölt nekem. Ez által senki nem hallja, hogy mit beszélek és hogy kivel. Miután elvégeztem a kis szertartást, tárcsáztam Haneul számát. Pár csengés után fel is vette. Eleinte kicsit durván beszéltem Vele, hiszen én is kiakadtam, mikor megtudtam, hogy elment. De miután elmondta az okokat, megenyhültem. Sajnáltam szegényt, nincs könnyű helyzetben. Mikor elköszöntem, hallottam, hogy hangja megremegett, és ez szíven ütött. Sose szerettem, ha valaki sír, az viszont igen megvisel, ha egy barátom teszi ezt. Elraktam a kis zsályámat és nagy nehezen, de visszamentem Leo szobájába.

~ Chanyeol szemszöge~

Késő este volt már, mikor utoljára tárcsáztam Haneul számát, mikor elutasította a hívásomat. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy egész nap  hívogatom és semmi, most meg csak úgy egyszerűen kinyom. Nem érdekel mi lesz, de ha visszajön nem fogja megköszönni azt, amit Tőlem fog kapni. Suho Iseul-t próbálta elérni, Neki sikerült is. Tőle tudtam meg, Haneul jól van, és hogy ne aggódjak. Hát basszus, ezzel most rohadt sokra mentem. Nem nagyon tudtam lenyugodni, de hála Kyungsoo gyógyteájának, sikerült elaludnom is.
A héten nem változott semmi, talán csak Én. Már nem viccelődtem és nem is mosolyogtam. Mindössze annyit tudtam Haneul-ről, amennyit Suho mondott el.
Már több mint egy hét telt el a történtek óta, amikor is olyan dolog történt, amit legvadabb álmomban sem hittem volna el.