~ N szemszöge~
Reggel, mint mindig én keltem fel legelőször. Felültem az ágyon, hogy megnézzem, barátaimat alvás közben. Binnie a párnáját ölelve aludt, Ken pedig úgy, hogy az egyik lába lelógott az ágyról. Hatan élünk együtt, bár eleinte csak öten voltunk. Mikor második évünket töltöttük az akadémián, kaptunk egy úgy lakótársat. Eleinte igen feszült volt a légkör, mivel Leo nem igazán tudta elviselni ezt az új helyzetet. Igaz, kicsit nehéz volt az új sráccal bánni, ugyanis Ő volt közülünk a legfiatalabb, de a legnagyobb problémát az okozta, hogy a vámpírlét teljesen új volt neki. Mivel én vagyok a legidősebb, kötelességemnek éreztem, hogy segítsek Hyuk-nak, ezért elkezdtem tanítani. Nem volt könnyű, de szerencsémre a többiek is segítettek. Míg ezen gondolkoztam, egy apró sóhaj tört fel belőlem. Elmentem zuhanyozni, majd felöltöztem, és mindenkinek kikészítettem a "reggeli"-jét. Lassacskán mindenki felkelt és elvégezte reggeli teendőjét. El is indultunk, habár még korán volt, így gondoltuk még nem megyünk be a terembe, hanem a szekrényeinknél bandázunk. Nagyban beszélgettünk, mikor észrevettem, hogy Leo nem figyel, és ezt szóvá is tettem.
- Leo-ssi! Figyelsz? - integettem előttem, majd hozzá tettem. - Mit nézel annyira?
- Se..Semmit! - tagadta le egyből, majd a padlót kezdte el bámulni.
- Lehet az jobb kérdés lenne, hogy kit néz - mondta Hyuk vigyorogva.
Leo ahogy ezt meghallotta, megindult Hyuk felé, ezért közéjük léptem és lefogtam.
~Hongbin szemszöge~
- Nyugalom! - fogta le N Leo-t, majd én is arra a személyre néztem, és felkiáltottam. - Haneul!
Ő felénk fordult, majd félénken mondta ki a nevemet.
- Hongbin?
- Haneul! - kiabáltam újra nevét, majd egy szempillantás alatt ott termettem előtte, felemeltem, elkezdtem vele forogni. Míg én forogtam, addig Ő szorosan fonta át nyakamat karjaival, fejét pedig nyakhajlatomba fúrta.
- El se hiszem, hogy újra látlak! - ujjongott, majd a nyakamba ugrott.
- Hihetetlen, hogy pont itt találkozunk! Nagyon jól nézel ki! - nyögtem ki, mikor kezemet derekára csúsztattam.
- Köszönöm! De Te se panaszkodhatsz, piszok helyes vagy! - kacsintott.
Miután újra érzékeltem a külvilágot, észrevettem barátaim értetlen arcát, akik már ott álltak mellettünk.
- Srácok, Ő itt Haneul! Nagyon régen legjobb barátok voltunk, csak sajnos elszakadtunk egymástól. Még az I. világháború alatt ismertük meg egymást New Orleans-ban, egy jótékonysági esten. Igazából ez az este arra szolgált, hogy a város alapító családjai nyugodtan meg tudják beszélni a vámpír problémákat. Én akkor költöztem oda, és így Haneul szomszédja lettem. Már a legelső beszélgetésünktől kezdve jó viszonyba kerültünk. Segített, hogy ne leplezzem le magamat az emberek előtt. Abban az időben változtam át, és eléggé meggondolatlan voltam, ezért Haneul elkezdett tanítani, mert nem akart megölni. Mindig falazott nekem, habár tudom, hogy néha ez nehezen ment neki, főleg mikor egy gyilkosságot kellett eltusolnia - utolsó mondatomnál mosolyogva ránéztem és megszorítottam kezét, majd folytattam. - Bevezetett a társadalmi életbe, segített beilleszkedni, így nem voltam gyanús és úgy kezeltek, mint egy átlag embert. Azonban el kellett mennünk, mert az embereknek már kezdett feltűnni, hogy nem öregszünk, de úgy döntöttünk, hogy együtt maradunk, így elhatároztuk, hogy elmegyünk világot látni. Voltunk Londonban, Pekingben, Tokióban, Mexikóban és végül Párizsban. A szerelem városában voltunk, mikor belefutottunk pár vadászba és menekülés közben elveszítettük egymást. De mi történt veled akkor, és miért nem kerestél? - fordultam felé.
- Kerestelek, de nem találtalak. Mikor különváltunk, elintéztem azokat, akik utánam jöttek és a keresésedre indultam. Akkor láttam meg, hogy téged többen üldöznek, és hogy már majdnem elkaptak, ezért utánatok mentem hogy segítsek. Majdnem elkaptak de jött egy boszorkány és segített megszöknöm.
- Várj csak! Te majdnem meghaltál azért, hogy segíts nekem? - kérdeztem elképedve.
Aprót bólintott, majd mikor meglátta a szomorúságot a tekintetemben, megszólalt.
- De ez miatt ne legyen bűntudatod. Nem bántam meg egyszer sem amit tettem, és ha újra meg kellene tennem, örömmel csinálnám - mondta határozottan.
- Köszönöm! Szeretlek! - öleltem magamhoz, miközben végigfolyt arcomon egy könnycsepp. Hát igen, mindig is egy érzelmes srác voltam.
- Én is szeretlek Te lüke! - nézett fel rám vigyorogva.
- Ömm... Bocsi, hogy belerondítok az idilli pillanatba, de valahogy nem tudom elhinni, hogy csak barátként tekintettetek egymásra, amíg együtt voltatok. - szólt közbe Ravi.
- Pedig elhiheted, tényleg csak barátok voltunk. Bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem elégítettük ki a másik vágyait, miközben csak magunk voltunk - tört rám az őszinteségi roham.
- Nos igen, történt egyes-más, de mindig is csak barátként tekintettünk a másikra - szólt közbe Haneul, mielőtt még bele mentem volna a részletekbe. - Viszont szeretnék tőletek kérdezni valamit. Igaz, nem a témához kapcsolódik, de a segítségeteket szeretném kérni. Biztosan hallottatok már ezt-azt gyilkosságról meg hasonlókról. Nos az igazgatónő azért hívott vissza, hogy erre fényt derítsek. Szóval, segítenétek nekem ebben?
- Nyomozunk is, meg minden? - kérdezte Hyuk gyermeki izgatottsággal.
- Igen. Egy csapatot szeretnék szervezni és nagyon örülnék, ha Ti is benne lennétek.
Vezetőnk körbefuttatta rajtunk tekintetét, mi pedig bólintottunk.
- Rendben! Szívesen segítünk - mondta N.
- Köszönöm! Gyertek hatra a tornateremhez - válaszolta Haneul mosolyogva.
- Most már viszont menjünk órára - adta ki a parancsot N.
Leo és Haneul előttem mentek, így láthattam, amint barátom félve átöleli a lányt. Éreztem, hogy Haneul-t ez meglepte és kicsit kellemetlen is volt neki, de hagyta. Ami viszont engem is meglepett, az a Leo-ból áradó birtoklási vágy volt. Úgy ölelte magához, mintha csak az övé volna. Amióta ismerem, ilyet még nem tapasztaltam tőle. Beérve a terembe, Haneul leült egy üres padba, azonban új csodálója nem mozdult mellőle. A terem másik feléből dühöt és némi féltékenységet is éreztem, ezért oda néztem. Egy farkas nézte őket izzó szemekkel. Ha jól emlékszem, Chanyeol-nak hívják. Hallottam, amint barátai próbálják lenyugtatni, mivel szemei már vörös színben pompáztak. Mindeközben egy másik új lány jött be, és megállt Haneul előtt.
- Azt hittem, hogy egymás mellett fogunk ülni - mondta csalódottan.
- Leo csak leült beszélgetni, úgyhogy együtt ülünk majd - válaszolta Haneul.
- De én akarok melletted ülni - csattant fel Leo.
Leo ismételten meglepett. Mindig is makacs volt, de ha megkérték valamire, azt megcsinálta. Igaz kelletlenül és duzzogva, de megcsinálta. A két lány is hitetlenkedve nézték.
- Ha szeretnél, mellettem nyugodtan ülhetsz. Eddig Leo volt a padtársam, de úgy tűnik, hogy megunt - ment oda hozzájuk Ken. - Egyébként Ken vagyok!
- Én Iseul, és köszönöm! - mondta Iseul, majd leültek.
A tanárnő is bejött, így elkezdődött az óra. Ez csak vámpíroknak és vérfarkasoknak volt. Erre az óra főleg az újaknak volt szükségük, ugyanis itt tanulhatták meg, hogyan kerüljék a feltűnést az emberek között, illetve hogy hogyan tudják magukat kontrollálni. Akik ezen már túl vannak, azoknak is ugyanúgy be kell járniuk, ami elég szívás. Mikor Mr. Choi utunkra engedett, Haneul ott hagyta Leo-t, és a farkasokhoz ment, amit barátom nem nézett jó szemmel.
- Suho! Eltudnátok jönni hatra a tornateremhez? - kérdezte kíváncsian.
- Persze, mindenképp ott leszünk - mondta Suho.
- Köszönöm! - mosolygott Haneul, majd megölelte Suho-t.
Abban a pillanatban termett ott Leo, aki kezét a lány derekára téve, húzta ki a teremből.
~ Chanyeol szemszöge~
Reggel már a teremben voltam, mikor Haneul is belépett Leo-val az oldalán. Amint megláttam Őket elfogott a düh, azon járt az agyam, hogyan tudnám széttépni azt a mocskos vérszívót. Igazából nem tudom mi ütött belém. De azt tudtam, hogy nem akarom Haneul közelében látni. Valójában azt se tudnám elviselni, ha más valakivel lenne. Ó, basszus! Féltékeny vagyok! Suho-nak igaza volt, Haneul számomra az igazi. Egész órán ezen kattogtam. Tudom, hogy színt kell vallanom neki, de még gőzöm sincs, hogyan fogom ezt véghez vinni. Óra után Haneul Suho-val beszélgetett, bár ez nem tartott sokáig, mert az az antiszociális vámpír elrángatta. Ott abban a pillanatban tudtam volna letépni a fejét, mikor megfogta a derekát. Teljesen szétvetett az ideg. Le kellett nyugodnom, ezért kiszöktem az erdőbe, nem törődve azzal, hogy így ellógom az óráimat. Már egy ideje kint voltam, mikor meghallottam Sehun gondolatait. Hát igen, a farkas telepátia néha az ember idegeire tud menni.
- Mit keresel itt? Tudod van egy szobád, amiben az ágyad. Ott kellene feküdnöd és nem itt a földön - mondta szarkasztikusan, miután újra ember lett.
Erre csak egy morgás tört fel belőlem, de tudtam, hogy mondanom kell neki valamit, mert addig nem fog békén hagyni. Nagy nehezen rávettem magam, hogy visszaváltozzak, majd leültem egy fa tövébe vele szembe.
- Nos? - kérdezte.
- Azt hiszem beleszerettem valakibe, akivel jól indult az ismerkedés meg minden, de ma reggel egy másik srác ölelgette - meséltem el dióhéjban.
- Azt hiszed?! Egészen véletlenül nem a féltékenységed miatt vagy itt? És ez a valaki csak nem az új lány, Haneul? - kacsintott.
- Nem lenne értelme tagadnom, úgyhogy igen - vallottam be.
- Kíváncsi vagyok rá! Vajon milyen lehet az a lány, aki miatt az örök mókamesterünk féltékenységi rohamot kapott - cukkolt.
- Haha! nagyon vicces! - próbáltam durcásan nézni, de csak mosolygott. - De örülhetsz, mert ma láthatod a megbeszélésen.
- Mikor?
- Ha jól emlékszem hatkor a tornateremnél - válaszoltam.
- Akkor induljunk, hogy időben odaérjünk, és hogy előtte még le tudj tusolni - mondta, miközben felhúzott a földről.
- Ma még a szokásosnál is kedvesebb vagy drága Oh Sehun - mondtam a szememet az égre emelve.
- Csak neked, drága hyung - ütögette meg hátamat.
Újra felvettük farkas alakunkat és az iskoláig versenyeztünk, hogy ki ér vissza hamarabb. Fel se tűnt, hogy ilyen messze eljöttem. Holtversenyben értünk vissza az akadémiára, a szobánkig, azonban Sehun nyert, így Ő lépett be elsőnek. Csak mi ketten voltunk, így gyorsan becéloztam a fürdőt. Mindössze egy törülközőt és egy alsót hoztam be. Levettem ruháimat, amiket bedobtam a szennyes kosárba, majd beálltam a zuhanyzófülkébe és megengedtem a vizet. Jó érzés volt, ahogy a hideg vízcseppek kezdték lehűteni a testemet. Habár szívesen áztattam volna még magamat, inkább úgy döntöttem, hogy sietősre veszem. kiléptem a fülkéből, megtörölköztem és felvettem fekete boxerem. Megszárítottam a hajamat, majd visszamentem a szobába, ahol egyenesen a szekrényhez sétáltam.
- Tudod, nem szeretnék ünneprontó lenni, de szerintem nem nekem kellene mutogatnod magadat - vigyorodott el Sehun gonoszan, mire egy pólót kapott a képébe. - Hé!
Egy elégedett vigyorral nyugtáztam felháborodását, majd visszafordultam a szekrényhez, és kivettem egy farmert és egy bő pólót.
- Ugye, nem azokat akarod felvenni? - mordult fel Sehun.
- Miért? Mi a bajod velük? - kérdeztem értetlenül.
- Nekem aztán semmi! De, hogy ezzel a szereléssel becsajozz, az öröklét is kevés lenne! - csattant fel, majd megállt mellettem és elkezdte szekrényem tartalmát fixírozni. Néha kisebb sóhajok hagyták el száját, máskor meg fintorgott, de végül kivett egy fekete, szűk csőnadrágot és hozzá egy szintén fekete mélyen kivágott V nyakú pólót. Nem szoktam ilyeneket hordani, ezért el is felejtettem, ezeket.
- Na, ezt vedd fel! - utasított Sehun.
Nagy nehezen felvettem a nadrágot, amiből kilátszódott boxerem felső része, majd a pólót is felvettem és beálltam a tükör elé. Tátva maradt a szám. Sose tartottam magamat valami helyesnek a füleim miatt, de be kell ismernem, piszok jól néztem ki. A pólóból kilátszódott a kulcscsontom, ami még dobott az összképen.
- Ebben tuti megfogod hódítani! - mondta elégedetten Sehun.
- Köszönöm! - öleltem át.
- Neked bármit! - válaszolta, miközben viszonozta az ölelésemet. - És ne aggódj semmiért! Majd én figyelni fogom a reakcióit.
- Jövök neked eggyel - mondtam vigyorogva.
- Az biztos! De most már menjünk, mert még a végén elfogunk késni - válaszolta.
Felvettük a cipőinket, majd a fekete bőrkabátjainkat is és elindultunk a tornaterem felé, noha még csak fél hat volt. Úgy tíz perc alatt oda is értünk, nagy örömömre, csak Haneul volt ott.
- Sziasztok!
- Szia! - köszöntem.
- Szia! Sehun vagyok! - nyújtotta kezét barátom. - Te biztosan Haneul vagy! Már sokat hallottan rólad.
- Hú! Most hátrányban érzem magam, mivel csak a nevedet tudom - mondta Haneul elpirulva, miközben kezet rázott Sehun-nal.
- Nem baj! Lesz bőven idő az ismerkedésre - mondta Sehun kedvesen, mire Haneul hálásan visszamosolygott rá.
- Chanyeol... - kezdett volna bele Haneul, de nem fejezte be. Ezt most csak én képzelem be, vagy tényleg miattam nem tud megszólalni? Mikor becsukta száját, rá kellett jönnöm, hogy már nem tudom meg, mit szeretett volna mondani. Hálás voltam Sehun-nak, amiért rám adta ezeket a ruhákat, mivel Haneul egy pillanatra se veszi le rólam a szemét. Valamint, többször is végigmért tetőtől talpig, amibe bele is pirultam. Sajnos nem tartott sokáig ez a helyzet, mivel Ravi-ék megérkeztek. Leo egyből Haneul-höz sétált, és egy puszit adott neki. Láttam, hogy ez teljesen meglepte, engem viszont teljesen felcseszett.
- Ne rendezz jelenetet, mert azzal mindent elronthatsz - tette vállamra kezét Sehun.
Próbáltam lenyugtatni magamat, ami nem igazán jött össze. Közben a srácok is megérkeztek, Suho Iseul-lel jött, és még négy lány jött, akiket alig ismerek. Haneul kibontakozott Leo öleléséből és kinyitotta a tornaterem ajtaját. Bementünk, és mindenki leült a kis csoportokban.
- Először is, szeretnék mindenkit köszönteni! - kezdett bele Haneul. - Valószínűleg mindannyian hallottatok már a merényletekről. Az igazgatónő Iseul-t én engem arra kért, hogy találjuk meg az elkövetőt, és állítsuk meg. Egy olyan személyről van szó, aki régen idejárt. Mindenki azt hitte róla, hogy meghalt, de ez nem így volt, ugyanis átállt a lidércek oldalára, és nagy rá az esély, hogy most Ő irányítja őket. Egy varázslóról van szó, akit Wu Yi Fan-nak hívnak, azonban régen mindenki úgy ismerte, hogy Kris.
- Hogyan? Nem, az lehetetlen! - hitetlenkedett Iseul. - Nem hiszem el!
Haneul nem szólt semmit, csak átnyújtott neki egy fotót. Minden bizonnyal azt, amin Kris van. Iseul remegő kezekkel vette át, s mikor megnézte eleredtek a könnyei. Visszaadta a képet és abban a pillanatban eltűnt. Láttam, hogy Haneul teljesen megsemmisülve áll egy helyben. Nem gondolkodtam, a lábaim hozzá vezettek és átöleltem. Ő úgy bújt karjaimba, mint egy árva kiscica. Körbeadta a fotót, majd folytatta tovább, de engem nem engedett el.
- Arra szeretnélek titeket kérni, hogy segítsetek Őt megtalálni. Valahogy vissza kell őt hoznunk, emlékeztetni, hogy Ő nem gonosz.
- És mi lesz akkor, ha szép szóval nem érünk el semmit? - kérdezte Kai.
- Akkor megölöm - válaszolta Haneul elhaló hangon. - Nem kérlek Titeket, hogy harcoljatok, így majd Kris az én gondom lesz.
Amint ezt kimondta, izmaim megfeszültek, és ösztönből szorosabban öleltem.
- Azt most elfelejtheted, hogy egyedül szállsz szembe vele! - háborodtam fel.
- Chanyeol-nak igaza van! Én sem foglak magadra hagyni, nem fogom kétszer elkövetni ugyanazt a hibát - állt mellém Hongbin.
Várjunk csak! Nem fogja újra elhagyni? Mégis mi a francot akar ez jelenteni? Azt hiszem tényleg itt lesz az ideje, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba, egy kiadós beszélgetéssel kezdve.
- Egyedül nem tudnál végezni egy erős varázslóval - kapcsolódott be Hyunjae.
- Mindenkinek köszönöm! - mondta Haneul hálásan, s közben előtörtek könnyei is.
Hátát kezdtem el simogatni, hátha könnyebben megnyugszik, és nagy csodálatomra, ez be is jött. Láttam, hogy Leo eléggé ideges, és a barátai fogják vissza. Milyen deja vu. Nagy nehezen elrángatták, a lányok is elmentek, csak a falkám és mi maradtunk bent Haneul-lel.
- Ne aggódj Isel miatt! Majd megnyugszik - mondta Suho lágy hangon.
- Nagyon remélem. Talán most könnyebb lesz, hogy itt vagy Te is neki -szipogta Haneul.
- Srácok, menjetek csak! Visszakísérem Haneul-t a szobájába - jelentettem ki.
Suho és Sehun megölelték Haneul-t, majd, visszabújt hozzám. Egymást ölelve léptünk ki, majd a srácok elindultak az egyik irányba, mi meg a másik irányba.
Sziasztok! ^^
Aki olvassa, attól kérhetnék majd véleményt? Nem kell kisregénynek lennie, tökéletesen megelégednék pár szóval is. Csupán szeretném tudni, hogy milyen az amit írok. Valamint az építőkritikának is örülnék.
Előre is köszönöm! :)
