~ Haneul szemszöge ~
Elmondhatatlanul hálás voltam Chanyeol-nak, amiért végig mellettem volt. Mikor már a szabadban voltunk, akkor se távolodtunk el egymástól. Szép lassan sétáltunk, kiélveztük a minket körbeölelő csendet. Valamilyen ötletnél fogva, elkezdtem figyelni, hogy milyen ütemben ver a szíve. Ugyanolyan szabálytalan volt, mint az enyém. Ez csak jelent valamit nem? Gondoltam, kipróbálom, hogy mit vált ki belőle, ha még közelebb bújok hozzá. Fejemet vállára hajtottam, és úgy hallgattam tovább. A várva várt hatás nem maradt el, ugyanis most még gyorsabb tempóban vert, mint ezelőtt. Még csak tegnap ismertem meg ezt az Óriásmanót, de már most olyan érzéseket váltott ki belőlem, amiket eddig soha senki nem tudott. Igazság szerint reggel kezdtem el jobban megfigyelni, mikor órákon furcsán viselkedett. Folyton Leo-t méregette, ráadásul nem is olyan rég, majdnem neki ment, még jó, hogy Sehun ott volt. Apropó Leo... Nem kicsit furcsáltam, hogy úgy viselkedett velem, mintha a tulajdona lennék. Őszintén, kicsit bosszantott is a dolog, mert nem tehettem azt, amit szerettem volna. Bár beismerem, az ölelései jól estek, de nem értem miért adta őket, hiszen nem is ismer. Hongbin-t meg is kérdeztem ezzel kapcsolatban, de csak annyira jutottam, hogy Ő is most látja először így viselkedni. Elmondása szerint, Leo sose mutatta ki úgy igazából senki felé az "érzelmes" oldalát, ha volt is vele lány, az is csak alkalmi kapcsolat volt.
Még csak tegnap jöttem, de már most sikerült összezavarodnom két fiú által. Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek, ráadásul azt se tudom, hogy mit akarok. Abban biztos vagyok, hogy nem vagyok szerelmes Chan-ba, de ez bármikor megváltozhat. Valahogyan ki kellene derítenem, mit is akar üzenni nekem a megbolondult szívem, bár fogalmam sincs, hogyan fogom ezt kivitelezni. Természetesen nem akarom ezt mind szegény fiúra rázúdítani, mivel nem tudom, hogy benne most mi játszódhat le.
Ráadásul itt van Leo is aki tetszik, de nem tudnám magunkat elképzelni egy kapcsolatban. Nem tudom miért, de ha választanom kellene, gondolkodás nélkül az én kis farkasom mellett döntenék. Várjunk csak, én most tényleg azt mondtam, hogy az " én kis farkasom"? Azt hiszem itt nagyobb a baj, mint gondoltam. Szóval igen, bárhogyan is szeretném elkerülni azt, hogy megbántsam Leo-t, nem hiszem, hogy ez lehetséges lenne, főleg ha a mostani felállást nézzük. Én se vagyok százas az már biztos! Végre belépett az életembe egy olyan vámpír, aki bármitől vagy bárkitől megóvna, de nem, nekem olyan hülyének kellett lennem, hogy elkezdtem vonzódni egy vérfarkashoz. Míg ezen rágódtam, egy apró sóhaj hagyta el torkomat, amit sajnálatomra Chanyeol is meghallott.
- Mi a baj? - kérdezte aggódva.
- Nincs semmi - vágtam rá, talán túl hamar is, mert látszott rajta, hogy nem hiszi el, ezért még hozzátettem. - Csak Iseul miatt aggódom, de ezt majd megoldom. Szóval tényleg minden oké.
- Ugye tudod, hogy ez nem volt valami meggyőző? Tudom, hogy nem csak Iseul jár a fejedben, de ha nem akarod elmondani, nem fogom erőltetni - mondta csalódottan.
- Nem erről van szó csak... - nem tudtam, hogyan folytathatnám, hiszen azt csak nem mondhattam, hogy " vajon miért irántad érzem azt, amit Leo iránt kellene?".
- Csak? - kérdezte ösztönzően.
- Nem szeretnélek ezzel megbántani - válaszoltam leszegett fejjel.
Amint ezt kimondtam, tudtam, hogy nem kellett volna. Chanyeol megtorpant, ezzel engem is megállásra késztetett. Elengedett, majd maga felé fordított, így szemtől-szembe álltunk. Tisztán lehetett látni szemeiben a kétségbeesést.
- Mit értesz ez alatt? - hangja kissé megremegett, amitől úgy érzem magam, mintha ezer karót döftek volna belém.
- Leo-n gondolkoztam - vallottam be, de nem tudtam a szemébe nézni.
- Ho..hogy Leo-n? Miért gondolsz rá, mikor velem vagy? - kérdezte ingerülten, miközben szorított fogásán.
- Pont ezért! - néztem bele sötét íriszeibe, majd utat engedtem könnyeimnek. - Nagyon jól érzem magam Veled, de sejtem mik Leo szándékai, és utálom magam azért, mert miattam fog sérülni, mert nem tudom viszonozni az érzéseit.
Eltelt pár perc, mire Chanyeol felfogta szavaimat.
- Akkor ez azt jelenti, hogy nem érzel iránta semmit ugye? - kérdezte szinte már könyörgően.
- Leo nagyon aranyos és helyes is, valamint hazudnék ha azt mondanám, hogy nem tetszik, de csak barátként tudok Rá tekinteni.
Éreztem, hogy megkönnyebbült. Kezei közé fogta nedves arcomat, majd hüvelykujjaival letörölte az újabb könnyeket. Eközben egyre jobban kezdte el megszüntetni a szánk közti távolságot. Én is megakartam Őt csókolni, de addig nem tehetem meg, amíg nem beszéltem Leo-val, ezért elfordítottam fejemet.
- Ti meg mégis mit csináltok? - tűnt fel hirtelen Leo.
Chanyeol nem akart elengedni, ezért levettem kezeit arcomról.
- Csak beszélgettünk - válaszoltam. - De Te, hogy kerülsz ide?
- Óh, igazán?! És a beszélgetések mióta szoktak csókba torkollani? - kérdezte cinikusan, majd próbált kedvesebb hangot megütni. - Téged kerestelek! Kénytelen voltam elmenni a srácokkal, de meg kellett néznem, hogy jól vagy-e, ezért elkezdtelek keresni, de arra nem gondoltam, hogy mással foglak találni.
- Leo, nem történt semmi, de köszönöm, amiért így aggódsz értem, de.. - kezdtem bele, de Chanyeol nem bírta ki, hogy ne szóljon közbe.
- De nincs Rád szüksége!
- Ezt hadd döntse el Ő! Nem hinném, hogy majd pont egy magadfajta fogja megszabni, hogy kivel lehet, és kivel nem - mondta Leo gúnyosan.
- Egy magamfajta?! Gyerünk, fejezd csak be! - ordította Chanyeol.
Szóváltásuk alatt Leo annyira közel jött, hogy már teljesen előttünk állt. Mielőtt Leo még bármit válaszolhatott volna közbeszóltam.
- Elég legyen! - álltam közéjük, majd mellkasuknál fogva toltam őket messzebb egymástól. Próbáltam erősnek maradni, de féltem. Tudtam, ha elfajulnának a dolgok, esélyem se lenne megállítani őket. - Kérlek, fejezzétek be!
Eltelt pár pillanat, míg zihálásuk csendesedett, és végre nem egymást méregették, hanem rám néztek.
- Haneul.. Sajnálom - suttogta Chanyeol.
Leo nem mondott semmit, de már kezdett Ő is megnyugodni.
- Jobb lenne, ha most visszamennétek a szobátokba - motyogtam, majd eltűntem a szemük elől.
Egyenesen a szobámig rohantam. El kell terelnem valamivel a figyelmemet, hogy Iseul-re tudjak összpontosítani, bár ez valahogy nem akart összejönni, így egy sóhaj kíséretében benyitottam.
- Végre megjöttél! - támadt le Mihi. - Iseul elment!
- Hogyan? Nem, az nem lehet!
- Tessék. Ezt az ágyadon találtuk - adott át egy cetlit Hyunjae. Elvettem, majd olvasni kezdtem.
˝ Kérlek ne haragudj, de nekem ez túl sok volt, ezért nem volt más választásom, minthogy eljöjjek. Tedd amit tenned kell, de kérlek érts meg, erre még nem vagyok felkészülve.Iseul˝
Nem akartam hinni a saját szememnek, ezért le kellett ülnöm, hogy kicsit meg tudjak nyugodni. Értem, hogy nehéz neki feldolgozni azt a tényt, hogy a barátja még sem halt meg, és hogy most Őt keressük, de akkor sem mehet el csak úgy, egy cetlit hátrahagyva. Meg kell találnom, és azt még nem tudom hogyan, de vissza fogom hozni. Hiszem, hogy Kris-ben van még jó, és ha igazam van, akkor azt csak egy ember tudja előhozni, és ez a személy nem más, mint Iseul. Felpattantam fekvőhelyemről, majd egy hátizsákba elkezdtem bepakolni a legfontosabb dolgokat, amikre szükségem lehet.
- Haneul, Te meg mégis mit csinálsz? - kérdezte zavarodottan Soyoung.
- Visszahozom Iseul-t - válaszoltam határozottan.
- De hiszen bárhol lehet, mégis hogy akarod megtalálni? - kérdezte kétségbeesetten Hyunjae.
- Már régóta ismerem, és van egy közös helyünk, ahova akkor szoktunk menni, ha ki akarjuk zárni a világot - válaszoltam.
- És mi lesz addig a feladattal? - kérdezte Eunkyung
- Amint megtaláltam Iseul-t, kicsit szétnézünk abban a városban, ahol utoljára látták Kris-t. Ti addig a fiúkkal kérdezősködjetek körbe. Keressétek meg az áldozatok barátait, és tudjátok meg, hogy szerintük mi történhetett, és hogy miért.Keressetek közös pontokat. a dossziét odaadtam Suho-nak, így a továbbiakban neki szóljatok, amíg vissza nem jöttünk.
- Mit mondjunk, ha a srácok kérdezik, mi lett veletek? - tette fel Eunkyung az újabb kérdést.
- Azt, hogy Iseul-lel a sulin kívül keresünk nyomokat.
- Kris és Iseul között volt valami igaz? - tapintott rá a lényegre Mihi.
- Igen. Ők régen egy párt alkottak, de sajnos nem lehettek sokáig együtt. Megyek. Nagyon vigyázzatok magatokra és egymásra is!
Mindegyikőjüket megöleltem, majd kiléptem a biztonságot adó helyiségből. Beültem a kocsimba, majd Busan-ig meg se álltam. Bár ez sem volt olyan sima ügy, mivel mikor már beértem a városba, persze hogy dugóba kerültem. Míg várakoztam, megnézem a telefonomat, de ez egy nagy hiba volt. Rengeteg nem fogadott hívásom és SMS-em volt. Megnyitottam a híváslistát, Chanyeol keresett a legtöbbet, majd Leo, Hongbin, és Suho. Az üzeneteket már nem tekintettem meg, már így is hatalmas bűntudatom van. Amíg ezen járt az agyam, hangos duda szó rázott fel, ami azt jelezte, hogy ideje lenne elindulnom.
Nagy örömmel töltött el, hogy végre megérkeztem a régi lakáshoz. Egy tízemeletes panelban laktunk, annak is a negyedik emeletén. Megálltam az ajtónk előtt, ahova félve nyitottam be, miközben neve elhagyta számat.
- Iseul?
~ Iseul szemszöge ~
- Egy varázslóról van szó, akit Wu Yi Fan-nak hívnak, de Kris az ismertebb neve - mondta Haneul halkan.
- Hogyan? Nem, az lehetetlen! - kezdtem rázni a fejemet, mint valami őrült.
Haneul odaadott egy képet, amin egykori kedvesem volt, de mégis olyan volt, mintha nem is Ő lenne az. Úgy éreztem, hogy hamarosan ideg összeroppanást fogok kapni. Nem elég, hogy vissza kellett jönnöm, most még kutassak is a halottnak hitt barátom után. Nem bírtam tovább, ezért inkább amilyen gyorsan csak tudtam visszamentem a szobánkba, ahol összepakoltam pár holmimat, majd írtam egy bocsánatkérő levelet Haneul-nek, amit a párnájára tettem. Minél messzebbre akartam menni, ezért a busan-i lakásunkra esett a választásom. Igaz, mindössze pár hónapot laktunk ott, de megtartottuk arra az esetre, ha valami baj lenne. Nem akartam most emberek közé menni, ezért futásnak eredtem. Elég hamar megérkeztem a lakásunkig, bár ez annak is köszönhető, hogy igen nagy sebességgel jöttem.
Belépve az ajtón, ledobtam a cuccaimat, majd a fürdő felé vettem az utamat. Lezuhanyoztam, és elmentem aludni. Amint fejemet a párnára tettem, el is aludtam. Másnap estefele keltem fel kipihenve. Nem akartam elhinni, hogy végig aludtam egy teljes napot. Elmentem megmosni az arcomat, azonban mikor belenéztem a tükörbe, egy másik arcot is láttam benne, méghozzá nem is akárkiét. Kris-sel néztem farkasszemet, vagyis, Ő érzelemmentesen nézett, míg nekem a szemeim a kétszeresükre nőttek. Azonnal megfordultam, de senki nem volt itt rajtam kívül. Szapora levegővételem hangját, egy ismerős hang törte meg.
- Iseul?
Amint meghallottam Haneul hangját, gondolkodás nélkül előtte teremtem, majd zokogva a nyakába vetődtem. Nem sok kellett ahhoz, hogy felboruljunk, de ez még se történt meg, hála barátnőmnek, aki megtartott mindkettőnket. Szorosan viszonozta ölelésemet, így álltunk, míg meg nem nyugodtam.
- Hogy gondoltad, hogy mindössze egy levelet hátrahagyva eljössz, ha? Tudod mennyire aggódtam? - vont kérdőre, de a végére hangja már elcsuklott.
- Sajnálom, de más nem jutott az eszembe. Ráadásul kezdem azt hinni, hogy megőrültem - mondtam az utolsó szót suttogva.
- Ezt, hogy érted? - nézett rám komoly arckifejezéssel.
- Hát úgy, hogy az előbb láttam Őt.. a tükörben.
- Mi van? - kérdezett vissza hitetlenkedve.
- Mondom. Olyan volt, mintha mögöttem állt volna, de nem volt ott senki, csak a tükörből nézett - magyaráztam.
- Ez érdekes. Vajon mi lehetett ezzel a célja? Miért most? - merült el Haneul a gondolataiban.
- Nem tudom, de lehet nem is akarom megtudni - motyogtam.
Csevejünket Haneul telefonja szakította félbe. Láttam, hogy vonakodva veszi elő, majd ki is nyomta.
- Miért nem veszed fel? - kíváncsiskodtam.
- Mert nem lenne egy egyszerű beszélgetés. Erről jut eszembe, fel kellene hívnod Suho-t, biztosan nagyon aggódik érted.
- Basszus! Annyira el voltam foglalva ezzel a Kris üggyel, hogy róla teljesen meg is feledkeztem - borultam ki, majd a telefonomért mentem, és tárcsáztam is Suho számát. Két csengés után fel is vette.
- Iseul? Hol vagy? Minden rendben? Miért csak most hívsz? - zúdította rám kérdéseit.
- Szia Suho! Kérlek ne haragudj, csak kiakadtam, és azt találtam a legjobb megoldásnak, ha eljövök. Minden rendben van, ne aggódj! - füllentettem, hiszen, most semmi sem volt jól. - Hamarosan újra találkozunk!
- Rendben, bár ha nem lenne gond, akkor most nem telefonon beszélgetnénk. De tudom, ha készen állsz rá, úgyis elmondod majd - mondta, magam előtt szinte láttam, hogy elmosolyodik. - És ömm.. Haneul Veled van ugye?
- Igen, miért? - nem értettem miért kérdezi.
- Nem tudod véletlenül, hogy miért nem veszi fel a mobilját? Chanyeol már teljesen ki van idegileg, mivel már két napja nem tud róla semmit, ráadásul ma már odáig fajultak a dolgok, hogy Leo-val egymás torkának mentek.
- Mi? De hát miért? Várj, az előbb Chan hívta Haneul-t?
- Igen, Ő volt, de kinyomta. Hát azért, mert mindkettejüknek tetszik. Azt nem tudom, hogy Leo mit akar, de Yeol komolyan gondolja.
- Ez most váratlanul ért, de majd kifaggatom erről Haneul-t. Megyek is, majd még beszélünk.
- Rendben. De mikor fogtok vissza jönni? Hiányzol! - mondta aranyosan.
- Még nem tudom, de szerintem nem sokára. Te is hiányzol! Ja, és mond meg Chanyeol-nak, hogy Haneul épségben van, úgyhogy ne aggódjon.
- Rendben átadom. Szia Iseul! - én is elbúcsúztam, és bontottam is a vonalat.
Haneul szobájába mentem, de az ajtóban megtorpantam, mert bentről hangfoszlányok ütötték meg fülemet. Tudom, nem szép dolog hallgatózni, de a cél szentesíti az eszközt. Nem értettem, mi folyik itt, ezért ki akartam deríteni.
- Nézd Hongbin, tudom, hogy csak most találkoztunk újra, de értsd meg, hogy Iseul-nek szüksége van rám.
- Megértem, de megijedtem, mikor a lányok azt mondták, hogy elmentetek. Ráadásul egy árva szó nélkül? Tudod Te, hogy Leo milyen ideges lett? A kis farkasoddal majdnem széttépték egymást..
- Hogy mit csináltak? - szólta közbe Haneul. - Nem akartam, hogy ez történjen, sajnálom.
Hallottam, hogy megremegett Haneul hangja, ezért úgy döntöttem, hogy bemegyek.
- Figyelj Binnie, most mennem kell, majd még hívlak - a választ már nem várta meg, mikor letette, könnyes szemeit Rám emelte.
- Szerintem üljünk le és mond el, hogy mi bánt - mondtam lágy hangon, miközben ölelésembe húztam.
