~Chanyeol szemszöge~
Miután elköszöntünk a lányoktól, mi is elindultunk a szobánk felé. Mi a Déli Toronyban laktunk. Lassú tempóban sétáltunk, hogy tudjunk egy kicsit beszélgetni.
- Te, Chanyeol! Mi van közted és Haneul között? - kérdezte kíváncsian.
- Ho..Hogy köztünk? Semmi! CSAK barátok vagyunk! - hebegtem, de a csak szót erőteljesen megnyomtam.
- Én meg vagyok a fogtündér! Ne nézz bolondnak! Iseul-lel mi is összebarátkoztunk, de ettől még nem pusziltam meg. Na ki vele, mi a helyzet?
- Mondtam már hogy semmi! Vagy, nem is tudom - mondtam lehajtott fejjel, majd felé fordultam. - Hiszen Ő vámpír! Csak az órán lenne szabad egyáltalán beszélgetnünk, nem kellene felborítanunk a fajok közti "egyensúlyt".
- Ennél nagyobb baromságot még nem hallottam! - csattant fel Suho. - Nem Te választod ki a szerelmedet. Ráadásul mi farkasok egy életre választunk magunknak párt.
- Tudom Suho, de Te már hallottál olyanról, hogy egy farkasnak nem farkas társ volt elrendelve? - kérdeztem.
- Még nem. De mi nem vagyunk átlag vérfarkasok, hiszen mi valami úton-módon varázserővel születtünk. Ezért én már ilyeneken meg se lepődnék, ha vámpír kerülne be a családunkba -magyarázta izgatottan.
- Ez igaz! De még én magam se tudom, hogy mit érzek - nyafogtam.
- Van, hogy így kezdődik. Bár a legtöbb esetben, mikor meglátod, egyből tudod, hogy Ő az akit életed végéig szeretni fogsz. Velem is így történt még nagyon régen... - magyarázta.
Jól emlékeztem rá, akkor már Suho falkájához tartoztam. Elég régen történt, mikor találkoztunk egy másik falkával. Egy hétköznapi család képét mutatták az embereknek: szülők, egy nővér és egy öcs.
Suho amint meglátta a lányt, abban a pillanatban beleszeretett. Már két éve együtt voltak, mikor eljegyezték egymást. Már az esküvőt tervezgették, amikor vadászok és boszorkányok támadták meg a családot. Megkínozták, majd megölték őket. Suho teljesen összeroppant. Szó szerint érezte a hiányát, ugyanis, ha egy farkas megtalálja lelki társát, azonban elveszíti Őt, akkor az olyan, mintha kitépnék a lelkének egy részét. Suho ezt akkor magyarázta el nekünk, mikor nagy nehezen rá tudtuk venni, hogy ne vessen véget az életének. Azonban bosszút akart állni, és mi segítettünk neki, mert nem akartuk elveszíteni. Igaz akkor még csak heten voltunk, és csak párunknak fejlődött ki a képessége, mégis megcsináltuk. Akkor öltünk először és utoljára embert.
- Igen, emlékszem rá - ocsúdtam fel gondolataimból, és egyből rávágtam válaszom, mert nem akartam, hogy ki kelljen mondania a régi szörnyűségeket.
Annyira elmerültünk a beszélgetésben, hogy észre se vettük, hogy már a szobánk ajtajánál voltunk, így majdnem tovább mentünk. Beléptünk az ajtón, szerencsére mindenki ott volt.
- Hol voltatok ilyen sokáig? - kérdezte Tao aggódva.
- Jó, hogy mind itt vagytok. Beszélnünk kell veletek! - kezdett bele Suho, figyelmen kívül hagyva Tao kérdését. - Régebben már beszéltünk a merényletekről, illetve az eltűnésekről, bár nem fordítottunk rá nagyobb figyelmet, mivel főként vámpírok voltak az érintettek.
- Ma pedig az igazgatónő magához hívatott minket, hogy pártfogoljunk két régi diákot, akik most jöttek vissza. Haneul-lel beszéltünk az igazgatónővel és... - vettem át a szót.
- Ki az a Haneul? - vágott a szavamba Chen.
- Az egyik új diák. Majd megismered, amúgy nagyon aranyos lány - mondtam idegesen, bár a végére ellágyult a hangom. - Na szóval! A lényeg az, hogy egy varázsló áll mind-e mögött. Meg kell Őt találni és megállítani. A többit majd Haneul elmondja. Ő és barátnője csak ez miatt jöttek vissza, ezért megígértem neki, hogy segíteni fogunk.
- Hogy mit csináltál? - kérdezte ingerülten Kai.
- Te megőrültél? - kérdezte D.O., majd tarkón vágott.
- Ya! Hogy viselkedsz Te a hyung-oddal? - csattantam fel, a fájó pontot masszírozva.
- Fejezzétek be! - kiabált Suho.
- Miért kellene beleavatkoznunk a vámpírok dolgába? - kérdezte Lay, figyelmen kívül hagyva Suho szavait.
- És mi van akkor, ha a legközelebbi áldozat egy farkas lesz? - tette fel a döntő kérdést Sehun.
- De hiszen eddig csak vámpírok haltak meg - mondta halkan Baekhyun.
- Ez nem igaz! Boszorkányokat is találtak már holtan - mondta Xiumin.
- Mi lenne, ha szavaznánk, hogy eldöntsük mit csináljunk? - kérdezte Luhan.
- Luhan-nak igaza van. Szavazzunk! - jelentette ki az alfánk. - Tegye fel az a kezét, aki NEM szándékozik segíteni!
D.O. és Kai feltették a kezüket. Hát persze a KaiSoo páros, már megint...
- Van olyan aki tartózkodik? - kérdezte Suho, de senki nem szólt. - Akkor ezt lezártuk! Holnap beszélek Haneul-lel. hogy segítünk.
Nagyon örültem, hogy így alakultak a dolgok. Miután végeztünk a tanácskozással, mindenki elment lefeküdni.
~Iseul szemszöge~
Mikor benyitottunk a szobánkba, ledöbbentünk, ugyanis négy halandóval találtuk szembe magunkat. Pontosabban három boszorkánnyal és egy emberrel. Régen mindig azok voltak egy szobában, akik egy fajba tartoztak, így is próbálták a konfliktusokat a minimumra csökkenteni.
- Sziasztok! - köszönt kedvesen az egyikük. - Hyun Jae vagyok! Ők pedig: Eun Kyung, Mi Hi, és So Young.
Hyunjae magas, hosszú, szőke, hajú lány, kinek smaragdzöld színű szeme lágy és meleg tekintetet áraszt. Eunkyung, Hyunjae-vel egy magas, de Őt barna színű hajjal és csokoládébarna szemekkel áldotta meg a sors. Mihi egy picivel volt náluk magasabb. Neki hosszú, egyenes, szőke haj keretezi arcát, ami jól kiemeli kékesszürke szemeit. Soyoung közülük/közülünk a legmagasabb. Neki középhosszú, barna haja és gesztenyebarna szeme van.
- Sziasztok! Haneul vagyok! Ő pedig Iseul! - vette magához a szót barátnőm. Rám nem számíthatott, mert teljesen le voltam fagyva, ugyanis elszoktam az emberek társaságától. Mikor átváltoztam, nem volt mellettem senki, aki segíthetett volna leküzdenem a vérszomjamat. Soha senkit nem akartam bántani, megölni meg aztán pláne, de sajnos az ösztöneim eluralkodtak rajtam. Vicces, hogy pont egy olyan lány issza mások vérét, aki emberi életében viszolygott még a látványától is. Mikor az akadémiára kerültem, nehéz volt átszoknom a zacskós vérre, de sikerült, és azóta se ettem emberből.
- Sziasztok! - vettem magamon bátorságot, hogy ne tűnjek tiszteletlennek.
- Előkészítettük az ágyaitokat és a portás is felhozta a bőröndjeiteket - mondta mosolyogva Eunkyung.
- Nagyon szépen köszönjük! - mondtuk egyszerre.
Elkezdtünk kicsomagolni és bepakolni az üres szekrényekbe. Hihetetlen, hogy mindketten a régi ágyunkat kaptuk meg.
- Egyébként, hogy-hogy félévkor jöttetek? - kérdezte meglepetten Soyoung.
- Az az igazság, hogy az igazgatónő egy feladatot bízott ránk, és ezért jöttünk vissza.
- Jöttetek vissza? - kérdezte kíváncsian Mihi. - Akkor ti vámpírok vagytok?
- Igen, azok vagyunk - szólaltam meg.
- És milyen feladatról van szó? - kérdezte Soyoung.
- Erről inkább, majd holnap mesélnék, addig, még el kell intéznem pár dolgot - mondta Haneul titokzatosan.
- Miért holnap? Én most akarom hallani! - nyafogtam.
- Várj holnapig, vagy ha tovább duzzogsz, el se mondom - fenyegetőzött barátnőm, mire én csak lebiggyesztettem az ajkaimat.
- Szerintem inkább feküdjünk le, mert holnap korán kelünk - mondta Hyunjae, megelőzve egy kisebb vitát.
Lefeküdtünk, majd mindenki elmotyogott egy "Jó éjszakát!"-ot. Még mindig bizonytalan voltam magamban, de valahogy tudtam, hogy nem fogom őket bántani, így nyugodtan hajtottan álomra a fejemet.
~ Mihi szemszöge~
Valami csoda folytán én keltem fel legelőször, pedig ez nagyon nem volt rám jellemző. Megnéztem az órámat, ami még csak öt órát mutatott. Így kimentem a szobából nyíló konyhába és neki álltam kávét főzni. Míg ittam folyton a tegnap este, vagy inkább éjszaka járt az eszemben. Kíváncsi voltam a lányok történetére, ezért már nem érdekelt, hogy mennyi az idő, így elhatároztam, hogy felkeltem őket. Izgatottan mentem vissza és ráugrottam Haneul-re, akinek azonnal kipattantak a szemei, amik megdöbbenést és ijedtséget tükröztek. Elnevettem magam, mert nagyon vicces képe volt így.
- Te meg még is mit művelsz?! - kiáltott rám álmosan.
Mit sem törődve vele, odamentem Iseul ágyához, és elkezdtem csikizni, amitől egyből felült az emeletes ágyon és teljes lendülettel beverte a fejét.
- Áúúúúú!!! - kiáltotta, majd rám förmedt. - Megőrültél?!
Olyan tekintettel nézett rám, amit még egy gyilkos is megirigyelt volna. Komolyanmondom, nagyon megijedtem, ezért bebújtam Haneul háta mögé.
- Nyugi Iseul. Inkább menj és igyál egy kis kávét - mondta védelmezőm.
Iseul, amint meghallotta a kávé szót, már el is tűnt a szobából. Ekkor jutott eszembe, hogy miért is vállaltam be ezt a kamikaze akciót.
- Tényleg Haneul! Most már ma van, szóval el tudod mondani a küldetéseteket - mondtam izgatottan.
- Majd később! Mondtam, hogy előtte még el kell intéznem pár dolgot - mondta, majd Ő is ott hagyott.
- Ya! Ez nem ér! - kiabáltam duzzogva.
~ Haneul szemszöge~
Még semmit nem mondtam el Mihi-nek. Több szövetségest akartam keresni, és ha majd megtalálom őket, akkor mondok el mindent, mindenkinek. A konyhában megittam a napi kávé, és a reggeli vér adagomat. Mikor már mindenki felébredt, elhagytam a szobát, mert már kezdtek frusztrálni a kíváncsiságtól égő tekintetek, ezért a suliban kerestem nyugalmat. A szekrényemnél pakolásztam, mikor egy ismerős hang a nevemet kiáltotta.
- Haneul! - szólt az idegen.
