6. Fejezet - Bizonytalanság

~ Chanyeol szemszöge ~

Minden olyan jó volt; romantikusan sétáltunk Haneul-lel, és majdnem csókolóztunk is. De, mint minden jónak, ennek is vége lett, méghozzá azaz idegesítő Leo miatt. Először is, Haneul miatta utasított vissza, mert nem akarta megbántani, és előbb le akarja vele tisztázni a dolgokat. Ezután, már meg is jelent az a nyomorék. Komolyan mondom, olyan számon kérőn faggatta szegény lányt, hogy én éreztem magam kellemetlenül. Már ott tartottunk, hogy egymás torkának esünk, de Haneul közbelépett. Kétségbeesetten kérte, hogy álljunk le. Amint megláttam, hogy szemei könnyektől csillognak, szívem kihagyott egy ütemet. Amint mind a kettőnk zihálása csillapodott, Haneul eltűnt. Gondolom időre van szüksége, hiszen pár nap alatt két srác is bepróbálkozott nála és szerintem Haneul nem az a fajta lány, akinek bejön ez a szituáció. Megértem, de rosszul esett, hogy csak így itt hagyott. Leo-val még váltottunk egy utolsó gyilkos pillantást, majd hátat fordítva neki, elindultam a szobámba.
Mikor beléptem furcsa mód csend fogadott. Kai és Kyungsoo nem tartózkodtak a helyiségben, Suho olvasott, Baek és Sehun a telefonját nyomkodta, de Sehun amint meglátott letette és elém lépve megfogta a karomat, s kifele kezdett el húzni.
- Yeol-lal elmegyünk kicsit sétálni - mondta.
- Menjetek, de idejében érjetek vissza - válaszolt Suho, majd figyelmét ismét a könyvnek szentelte.
Sehun egészen a torony padlásáig húzott, majd mikor beértünk, egyből elkezdett kérdezgetni.
- Na, mesélj mit csináltatok - kacsintott.
- Semmi különöset - válaszoltam, ám mikor megláttam, hogy egy most-komolyan-hülyének-nézel fejjel méreget, folytattam. - Sétáltunk, beszélgettünk és ennyi.
- Miért érzem úgy, hogy kihagysz néhány fontos részletet? - nézett rám komolyan.
- Jól van, legyen. Addig úgysem fogsz békén hagyni - sóhajtottam.
Láttam, hogy elmosolyodott, ezért egy szemforgatás után belekezdtem. Elmondtam, hogy ölelkezve sétáltunk, a majdnem csókot, Haneul kétségeit, azt is, hogy Leo megzavart minket, a kirohanásainkat és Haneul megviselt arcát is. Egyszóval mindenről beszámoltam.
Sehun emésztette a hallottakat, így nem sürgettem.
- Hát haver, Te aztán nem vacakolsz - veregetett vállon. - Nos, egyértelmű, hogy bejössz neki, hiszen benne lett volna a csókban, ha nem lenne Leo, akit sajnál. Most csak annyit tehetsz, hogy türelmesen vársz, nem nyomulsz, és hogy mellette állsz.
- Köszönöm Sehunnie! - részesítettem egy csontropogtató ölelésben, amit morogva ugyan, de viszonzott. - Nem tudom mit csinálnék nélküled öcsi.
- Jól van, elég lesz már! Hallod, megfojtasz! - morogta, így elengedtem. - És igen, tudom én vagyok a legjobb!
- Hát persze! - vágtam tarkón. - De, mit csináljak, ha holnap találkozunk?
- Először is, ne ütögess. Másodszor pedig, odamész hozzá és szépen bocsánatot kérsz a viselkedésed miatt.
- És mi van akkor, ha nem fog megbocsátani? Vagy ha szóba se akar állni velem? Mi lesz, ha kerülni fog? - estem kétségbe?
- Nyugodj már le! Kérlek ne téveszd Őt össze magaddal, Haneul nem egy nagyra nőtt óvodás, mint Te. Hidd el, meg fog hallgatni - biztatott.
- Remélem igazad lesz - sóhajtottam lemondóan.
- Ezt meg se hallottam! - csattant fel. - Emlékezz vissza, a ruhaügyben is igazam volt. Ideje lenne változtatnod a hozzáállásodon. Tudod, mit? Te elnézést kérsz, Én meg majd beszélek vele. Mit szólsz hozzá? - kérdezte kíváncsian.
- Az nagyon jó lenne, tényleg Te vagy a legjobb! - nem győztem hálálkodni - És miről fogsz vele beszélni?
- Mondtam Én! - vigyorgott elégedetten. -Még nem tudom, de legyen annyi elég, hogy csak ismerkedni akarok vele, utána pedig majd szóba hozlak Téged is. De ne csinálj semmi baromságot, oké? Itt értem azt, hogy máshogyan kezdesz el vele viselkedni; ha nem úgy alakulna, akkor kerülöd, vagy hogy féltékennyé akarod tenni; esetleg összejössz mással, hogy elfelejtsd. Ezeket, meg ehhez hasonlókat semmilyen körülmények között se csinálj! Ha még is megtennéd, Én esküszöm, hogy mindent megteszek azért, hogy nálam kössön ki a csaj. Remélem érthető voltam! - fenyegetett meg.
- Úgy sem tennéd! - néztem rá összehúzott szemekkel.
- Fogadunk? Szívesen elvinném egy-két körre, de akár többre is - mondta sejtelmesen.
- Ha hozzá mersz érni, azt nagyon meg fogod bánni! - éreztem, hogy kezdek egyre idegesebb lenni.
- Nyugalom hős szerelmes! Ha nem csinálsz semmi marhaságot, nem kell féltened Tőlem. Tudod, hogy csak segíteni akarok - váltott lágyabb hangra.
- Tudom, és ne haragudj! Nem akartam így beszélni Veled - néztem rá bocsánatkérően. - De egyszerűen nem tudom magamat kordában tartani, ha Haneul-ről van szó, és megpróbálom nem még jobban elrontani a dolgokat.
- Tudod barátom, ezt nevezik féltékenységnek - mondta, miközben  átkarolta a vállamat. - Szereted Őt?
- Nem tudom mit érzek - vallottam be lehajtott fejjel. - Kedvelem és bármit megtennék érte, de nem tudom, hogy ez az a bizonyos érzés. Érted? Egyszerűen... fogalmam sincs. Suho azt mondta, hogy ez normális, mivel Haneul nem farkas, és hogy valószínűleg majd csak később értem meg a dolgokat és az érzéseimet.
- Szerintem Suho-nak igaza van. Amióta ismerlek, még nem láttalak ilyennek. Ha bármilyen fiú akár csak a közelébe megy, vagy megérinti, beszélget Vele, Téged már elkap a zöldszemű szörny. Ez a természetünkből adódik, de csak akkor, ha védeni próbáljuk azt, ami a mienk. De nálad ez mintha felerősödött volna, ezt is arra tudnám visszavezetni, hogy Han más fajba tartozik.
- Hé, hé várj! Mi az, hogy Han? - akadok ki.
- Most komoly, hogy az egész monológomból ezt vetted ki?! - akadt ki Ő is. - Szeretem becézni az embereket.
- Jó, bocs! De akkor van rá esély, hogy Haneul a társam, csak még nem tudok róla?
- Szerintem elég nagy rá az esély, de ezt neked kell majd érezned. Oh, és még egy tanács: ne az eszedre, hanem a szívedre hallgass.
- Rendben! Sehun, köszönöm még egyszer! - néztem rá hálásan.
- Ugyan, erre valók a barátok - veregetett hátba.
Még maradtunk egy picit beszélgetni, majd visszamentünk, hogy Suho ne szedje le a fejünket.

   Másnap már korán fent voltam. Izgultam Haneul miatt, így nem aludtam valami sokat. A többiek még nagyban horkoltak, gondoltam meglepem őket egy ízletes reggelivel. Neki is álltam a kimchi-nek, feltettem főni a rizst és elkezdtem párolni a halat. Lassacskán végeztem, ezért fel akartam kelteni a srácokat, de úgy tűnik a finom illatok elvégezték helyettem a munkát. Öt kómás fejjel találtam szemben magamat. Elmosolyodtam rajtuk, Baekhyun például még csukott szemmel támaszkodott az ajtókeretnek.
- Gyertek csak, nemsokára elkészül - toltam őket az asztalhoz.
Megterítettem, majd tálaltam az ételt. Mindenki szedett magának, majd megkóstolták. Elégedett hümmögéseket kaptam, és csak az evőeszközök zaját lehetett hallani.
- Köszönjük Chanyeol, nagyon finom volt! - dőlt hátra székében Suho, hasát simogatva. - De miért kaptuk?
- Csak köszönetet szerettem volna mondani a tegnapi nap miatt, meg hát nem volt jobb dolgom.
- Ugyan, ez csak természetes. Iseul és Haneul most már a barátaink - mondta Suho, Sehun pedig helyeslően bólogatott.
- Csak a magatok nevében beszélj - szűrte fogai közt Kai.
- Nem adnál neki egy esélyt? Hiszen nem is ismered - csaptam az asztalra.
- Nem is akarom. És a kérdésedre a válaszom: NEM! - válaszolt faarccal.
- Nézd Jongin, tudom, hogy min mentetek keresztül Kyungsoo-val, de nem minden vámpír rossz. Kérlek adjatok nekik egy esélyt. Csak annyit kérek, hogy próbáljátok meg - szólalt meg Suho, nehogy elfajuljanak a dolgok.
- Nem ígérek semmit - mondta flegmán, majd megfogta D.O. kezét és elhagyták a szobát.
- Chanyeol, Te pedig uralkodj magadon. Képzeld magadat a helyükbe, nem lehet könnyű nekik összefogni vámpírokkal a történtek után - oktatott ki vezetőnk.
Igaza van, és sajnáltam is őket, de akkor sem kellene ilyen nyíltan hangoztatnia az ellenszenvét.
- Értettem, és köszönöm, hogy kiállsz értük - néztem rá hálásan.
Válaszul elmosolyodott, én pedig visszamentem a szobába átöltözni. Egy sötétebb farmert és egy hozzáillő farmer inget vettem fel, aminek a felső két gombját szabadon hagytam.

A hajammal nem szórakoztam most, egyszerűen beletúrtam csak.
- Egyre jobb hatással vagyok Rád - nézett rám Sehun vigyorogva. - Egyszerű, de mégis nagyszerű. Örülök, hogy végre érdekel a kinézeted, és nem csak úgy felkapod azt, ami elsőnek a kezed ügyébe akad. Ezért is olyan jó, hogy Haneul belépett az életedbe.
Nem mondtam semmit, csak rá mosolyogtam, majd együtt indultunk órára. A terembe lépve, láttam Leo-ékat, de érdekes módon Haneul nem volt velük. Vegyes érzelmek öntöttek el. Egyrészt örültem, hogy nincs Leo-val, de ugyanakkor nyugtalanított, hogy nem tudom merre van. Leültünk Sehun-nal, és azzal nyugtatgattam magam, hogy biztosan késik vagy valami ilyesmi. Ez egészen addig tartott, míg a tanár be nem jött. Az idő eszméletlenül lassan telt, Sehun is észrevette Haneul hiányát, és Ő is arra gondolt, amire én is először. Igen először, mert azóta tovább futtattam ezt a gondolatmenetet.
- Nem hiszem, hogy ilyenekről lenne szó. Szerintem nem véletlen, hogy mindketten hiányoznak.
- Ebben van valami, de mi van akkor, ha csak nem volt kedvük bejönni? - kérdezte.
- Nem tudom Sehun-ah. Remélem tényleg csak erről van szó - sóhajtottam.
- Írj neki! - tanácsolta.
- Igazad van! - mondtam, majd elkezdtem pötyögni.

 ~ Szia! Merre vagy? Chanyeol ~

Folyamatosan a telefonomat nézegettem, hátha visszaír, de semmi. Hívtam is, de erre sem válaszolt. Gondoltam megkeresem a szobatársait, így mikor megláttam Eunkyung-ot és Mihi-t odasiettem hozzájuk.
- Sziasztok!
- Szia!
- Csak meg szeretném kérdezni, hogy nem tudjátok mi van Haneul-lel? - kezdtem bele. - Nem volt órákon, és a telefonra sem reagál.
Mikor befejeztem mondandómat, összenéztek majd ismét rám figyeltek.
- Ömm... nos az a helyzet, hogy Iseul-lel elmentek egy kis időre - mondta Mihi félénken.
- Ho.. hogy mit csináltak? - kérdeztem vissza, mert nem akartam elhinni.
- Ne aggódj! Hamarosan vissza fognak jönni, ebben biztos vagyok - biztatott Eunkyung. - Nézd! Haneul csak Iseul után ment, mert Ő elszökött. Jobban mondva hátrahagyott egy levelet, amiben leírta, hogy elmegy. Haneul azt mondta, hogy kérdezősködjünk, addig Ők kint keresgélnek. Ezt a mappát pedig Suho-nak küldi, odaadnád majd neki?
- I.. igen, persze - motyogtam. - És köszönöm!
Elköszöntek és továbbmentek. Nem akartam elhinni, hogy csak így elment, azok után, hogy majdnem csókolóztunk. Úgy éreztem, mintha kiszakították volna a szívem egy részét. Remegő kezekkel fogtam a dossziét, amit ki is nyitottam. A feladattal kapcsolatos dolgokkal volt tele, azonban valami szemet szúrt. Egy kisebb boríték amin a nevem állt. Kivettem azt, majd a táskámba tettem. Suho keresésére indultam, viszonylag hamar meg is találtam a szekrényénél.
- Suho! - szólítottam meg, majd a kezébe nyomtam az iratokat tartalmazó mappát. - Haneul Neked küldi.
- Mi ez? - kérdezte, majd jobban szemügyre vette. - Miért akarja, hogy nálam legyen?
- Gondolom azért, hogy vezesse valaki a nyomozást, most, hogy Ő és Iseul elmentek.
- Hogyan? - sápadt el.
- Jól hallottad - válaszoltam halkan, majd elindultam.
- Chanyeol! - szólt utánam Suho, de nem törődtem vele.
Utam a tetőre vezetett, hogy elolvassam a levelemet. Mire felértem, már becsöngettek, de ez most a legkevésbé sem érdekelt. Lecsúsztam a fal tövébe, és kapkodva vettem elő. Reszkető kezekkel bontottam ki, majd olvasni kezdtem.

" Kedves Chanyeol!

           
               Mikor ezt a levelet olvasod, Én már messze leszek. Kérlek ne haragudj, hogy így közlöm Veled. Iseul-t megviselték a történtek, ezért elment, Én pedig utána megyek, hogy visszahozzam. Ha visszajöttem, ígérem, hogy beszélni fogunk, de kérlek ne keress addig. Időre van szükségem, hogy át tudjam gondolni a dolgokat.
                                                              Haneul "

Többször átolvastam a sorokat, miközben könnyeim utat törtek maguknak.

Megértem, hogy aggódik Iseul miatt, és hogy utána ment, valószínűleg Én is ezt tettem volna a helyében. Azonban szerintem megérdemeltem volna azt, hogy személyesen közli Velem a döntését. Azonnal tárcsáztam a számát, hiába kérte az ellenkezőjét. Kicsengett, de nem vette fel. Egymás után hívogattam, percek teltek el, de semmi változás nem történt. Nem is tudom mit vártam. Felhúztam térdeimet, és ráhajtottam a fejemet. Nem tudom meddig ültem így, egyszer csak egy lágy érintésre kaptam fel a fejemet. Sehun finoman szorított rá vállamra, jelezve, hogy számíthatok Rá. Valahogy midig tudja, hogy mikor van Rá szükségem.
- Suho elmondta mi történt - kezdett bele. - Tudom, hülye kérdés, de hogy vagy?
- Még is hogy lennék? A legszívesebben most összetörnék mindent, ami az utamba kerül, de tudom, hogy az nem hozná vissza. Boldog voltam, mikor a közelében lehettem. Láttam rá esélyt, hogy legyen köztünk valami, erre vége. Vége úgy, hogy el se kezdődött - halkult el a hangom. - Írt egy levelet, amiben megmagyarázza, hogy miért ment el, illetve arra kér, hogy hagyjam békén.
- Már miért lenne vége? Hyung, ne így állj hozzá. Megnézhetném a levelet? - válaszomat meg nem várva, már nyújtotta is érte a kezét. Oda adtam neki, majd a tájat kezdtem el figyelni.
- Ebből csak azt szűröm le, hogy időre van szüksége, de ezt Ő is leírta. Arra nem utal, ráadásul olyat nem is említ, hogy nem akarna Veled lenni. Érthető, hogy Iseul után ment, hiszen fontos neki.
- De miért nem tudta ezt személyesen közölni? - csattantam fel.
- Gondolom sietett. Inkább annak örülj, hogy egyáltalán tájékoztatta azt a hülye fejedet - szidott le. - Nem hiszem, hogy Leo- nak is írt volna, így ezt vedd egy biztató jelnek.
- Nem tudom Sehun. Annyira kusza minden, ráadásul nem érzem azt a dolgot amit Suho mesélt, de mégis jobban kötődök és ragaszkodok hozzá, mint bárki máshoz - mondtam.
- Elhiszem, hogy fura. Amit mondtál, azt is csak arra tudnám visszavezetni, hogy Haneul vámpír. Ki tudja, lehet, ha megcsókolod előjönnek majd az igazi, titkos érzéseid - biztatott. - Adj neki egy kis időt és bízz benne. Szerintem Ő is össze van most zavarodva. Ne aggódj, van egy olyan érzésem, hogy Ti hamarosan együtt fogtok lenni.
 - Köszönöm Sehunnie! - hálálkodtam, miközben fejemet vállára hajtottam. - Az órákra nem akarsz visszamenni ugye?
- Hülye azért Én se vagyok! Ha már ellógtam egy-két órát, nem fogok visszamenni a többire - duzzogott.
- Jól van na, ne pufogj már - kezdtem el csikizni, ugyanis ez volt az egyik gyenge pontja.
- Hagyd abba! - fuldoklott.
- Oké, befejeztem - emeltem kezeimet magam elé vigyorogva.
- Menjünk vissza a szobába, fáradt vagyok - ásított.
Beleegyeztem, de ott is csak hívogattam Haneul-t, amit Sehun nem nézett jó szemmel.

~ Leo szemszöge~

Mikor először megláttam Haneul-t, egyből "Ő" jutott eszembe. Be kell vallanom, egyből megtetszett a leányzó, úgy éreztem, hogy Vele van esélyem újra boldognak lenni. Elhatároztam, hogy megkedveltetem magamat Vele és megfogadtam, hogy mindent megteszek azért, hogy Őt ne veszítsem el. Ezért is viselkedtem úgy ahogy, mert meg akarom óvni és nem fogom hagyni, hogy egy koszos korcs elvegye Tőlem. Igen, arra a mindig vidám Park Chanyeol-ra gondolok. De az jól esett, hogy az erdőben sikerült, felhergelnem. Habár annak már nem örültem, hogy Haneul ott hagyott. Mikor visszaértem a többiekhez, látták rajtam, hogy a hangulatom nem a legjobb, békén hagytak. Másnap nem láttam Haneul-t egyszer sem, órákra se jött be, ezért többször hívtam, de egyszer se vette fel. Kezdtem egyre idegesebb lenni, annyira dühös voltam, hogy az asztali lámpát hozzávágtam a falhoz. A zajra persze mindenki bejött, aminek marhára tudtam örülni.
- Leo, mi történt? - kérdezte aggódva N.
- Semmi - morogtam.
Láttam, hogy N szólásra nyitja a száját, de Hongbin közbeszólt.
- Hakyeon hagyd, majd Én beszélek Vele.
- Biztosan? - nézett Rá, mire egy bólintást kapott. - Rendben, srácok menjünk.
- Hongbin, kérlek menj ki Te is - kértem halkan.
- Nem megyek. Leo, Haneul miatt vagy ilyen, igaz? - tapintott rá a lényegre.
- Honnan? - csupán ennyit tudtam kinyögni.
- Láttam hogyan viselkedsz, ha Vele vagy, ráadásul ma nem volt órán, Te pedig kiakadsz. Nem volt nehéz összerakni a kirakóst - válaszolta.
- És ha ez még nem lenne elég, bekerült a képbe egy vérfarkas is - dőltem el az ágyon.
- Tudom, Chanyeol. Mielőtt még megkérdeznéd, hogy honnan, éreztem, mikor a közelében voltam, valamint használtam a szememet - vágta rá.
- Értem. Szerinted mit csináljak? A hívásaimra se válaszol - mondtam halkan.
- Megpróbálom én is felhívni, és majd szólok, hogy mire jutottam - ajánlotta fel mosolyogva.
- Köszönöm Hongbin! - mosolyogtam vissza.

~ Hongbin szemszöge~

Szar volt így látni Leo-t, ezért egyből felajánlottam, hogy felhívom Haneul-t. A fürdőbe mentem telefonálni, de előtte meggyújtottam egy kis zsályát, amit az egyik varázsló haverom megbűvölt nekem. Ez által senki nem hallja, hogy mit beszélek és hogy kivel. Miután elvégeztem a kis szertartást, tárcsáztam Haneul számát. Pár csengés után fel is vette. Eleinte kicsit durván beszéltem Vele, hiszen én is kiakadtam, mikor megtudtam, hogy elment. De miután elmondta az okokat, megenyhültem. Sajnáltam szegényt, nincs könnyű helyzetben. Mikor elköszöntem, hallottam, hogy hangja megremegett, és ez szíven ütött. Sose szerettem, ha valaki sír, az viszont igen megvisel, ha egy barátom teszi ezt. Elraktam a kis zsályámat és nagy nehezen, de visszamentem Leo szobájába.

~ Chanyeol szemszöge~

Késő este volt már, mikor utoljára tárcsáztam Haneul számát, mikor elutasította a hívásomat. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy egész nap  hívogatom és semmi, most meg csak úgy egyszerűen kinyom. Nem érdekel mi lesz, de ha visszajön nem fogja megköszönni azt, amit Tőlem fog kapni. Suho Iseul-t próbálta elérni, Neki sikerült is. Tőle tudtam meg, Haneul jól van, és hogy ne aggódjak. Hát basszus, ezzel most rohadt sokra mentem. Nem nagyon tudtam lenyugodni, de hála Kyungsoo gyógyteájának, sikerült elaludnom is.
A héten nem változott semmi, talán csak Én. Már nem viccelődtem és nem is mosolyogtam. Mindössze annyit tudtam Haneul-ről, amennyit Suho mondott el.
Már több mint egy hét telt el a történtek óta, amikor is olyan dolog történt, amit legvadabb álmomban sem hittem volna el.

5. Fejezet - Minden a feje tetejére állt

~ Haneul szemszöge ~

Elmondhatatlanul hálás voltam Chanyeol-nak, amiért végig mellettem volt. Mikor már a szabadban voltunk, akkor se távolodtunk el egymástól. Szép lassan sétáltunk, kiélveztük a minket körbeölelő csendet. Valamilyen ötletnél fogva, elkezdtem figyelni, hogy milyen ütemben ver a szíve. Ugyanolyan szabálytalan volt, mint az enyém. Ez csak jelent valamit nem? Gondoltam, kipróbálom, hogy mit vált ki belőle, ha még közelebb bújok hozzá. Fejemet vállára hajtottam, és úgy hallgattam tovább. A várva várt hatás nem maradt el, ugyanis most még gyorsabb tempóban vert, mint ezelőtt. Még csak tegnap ismertem meg ezt az Óriásmanót, de már most olyan érzéseket váltott ki belőlem, amiket eddig soha senki nem tudott. Igazság szerint reggel kezdtem el jobban megfigyelni, mikor órákon furcsán viselkedett. Folyton Leo-t méregette, ráadásul nem is olyan rég, majdnem neki ment, még jó, hogy Sehun ott volt. Apropó Leo... Nem kicsit furcsáltam,  hogy úgy viselkedett velem, mintha a tulajdona lennék. Őszintén, kicsit bosszantott is a dolog, mert nem tehettem azt, amit szerettem volna. Bár beismerem, az ölelései jól estek, de nem értem miért adta őket, hiszen nem is ismer. Hongbin-t meg is kérdeztem ezzel kapcsolatban, de csak annyira jutottam, hogy Ő is most látja először így viselkedni. Elmondása szerint, Leo sose mutatta ki úgy igazából senki felé az "érzelmes" oldalát, ha volt is vele lány, az is csak alkalmi kapcsolat volt.

Még csak tegnap jöttem, de már most sikerült összezavarodnom két fiú által. Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek, ráadásul azt se tudom, hogy mit akarok. Abban biztos vagyok, hogy nem vagyok szerelmes Chan-ba, de ez bármikor megváltozhat. Valahogyan ki kellene derítenem, mit is akar üzenni nekem a megbolondult szívem, bár fogalmam sincs, hogyan fogom ezt kivitelezni. Természetesen nem akarom ezt mind szegény fiúra rázúdítani, mivel nem tudom, hogy benne most mi játszódhat le.

Ráadásul itt van Leo is aki tetszik, de nem tudnám magunkat elképzelni egy kapcsolatban. Nem tudom miért, de ha választanom kellene, gondolkodás nélkül az én kis farkasom mellett döntenék. Várjunk csak, én most tényleg azt mondtam, hogy az " én kis farkasom"? Azt hiszem itt nagyobb a baj, mint gondoltam. Szóval igen, bárhogyan is szeretném elkerülni azt, hogy megbántsam Leo-t, nem hiszem, hogy ez lehetséges lenne, főleg ha a mostani felállást nézzük. Én se vagyok százas az már biztos! Végre belépett az életembe egy olyan vámpír, aki bármitől vagy bárkitől megóvna, de nem, nekem olyan hülyének kellett lennem, hogy elkezdtem vonzódni egy vérfarkashoz. Míg ezen rágódtam, egy apró sóhaj hagyta el torkomat, amit sajnálatomra Chanyeol is meghallott.

- Mi a baj? - kérdezte aggódva.

- Nincs semmi - vágtam rá, talán túl hamar is, mert látszott rajta, hogy nem hiszi el, ezért még hozzátettem. - Csak Iseul miatt aggódom, de ezt majd megoldom. Szóval tényleg minden oké.

- Ugye tudod, hogy ez nem volt valami meggyőző? Tudom, hogy nem csak Iseul jár a fejedben, de ha nem akarod elmondani, nem fogom erőltetni - mondta csalódottan.

- Nem erről van szó csak... - nem tudtam, hogyan folytathatnám, hiszen azt csak nem mondhattam, hogy " vajon miért irántad érzem azt, amit Leo iránt kellene?".

- Csak? - kérdezte ösztönzően.

- Nem szeretnélek ezzel megbántani - válaszoltam leszegett fejjel.

Amint ezt kimondtam, tudtam, hogy nem kellett volna. Chanyeol megtorpant, ezzel engem is megállásra késztetett. Elengedett, majd maga felé fordított, így szemtől-szembe álltunk. Tisztán lehetett látni szemeiben a kétségbeesést.

- Mit értesz ez alatt? - hangja kissé megremegett, amitől úgy érzem magam, mintha ezer karót döftek volna belém.

- Leo-n gondolkoztam - vallottam be, de nem tudtam a szemébe nézni.

- Ho..hogy Leo-n? Miért gondolsz rá, mikor velem vagy? - kérdezte ingerülten, miközben szorított fogásán.

- Pont ezért! - néztem bele sötét íriszeibe, majd utat engedtem könnyeimnek. - Nagyon jól érzem magam Veled, de sejtem mik Leo szándékai, és utálom magam azért, mert miattam fog sérülni, mert nem tudom viszonozni az érzéseit.

Eltelt pár perc, mire Chanyeol felfogta szavaimat.

- Akkor ez azt jelenti, hogy nem érzel iránta semmit ugye? - kérdezte szinte már könyörgően.

- Leo nagyon aranyos és helyes is, valamint hazudnék ha azt mondanám, hogy nem tetszik, de csak barátként tudok Rá tekinteni.

Éreztem, hogy megkönnyebbült. Kezei közé fogta nedves arcomat, majd hüvelykujjaival letörölte az újabb könnyeket. Eközben egyre jobban kezdte el megszüntetni a szánk közti távolságot. Én is megakartam Őt csókolni, de addig nem tehetem meg, amíg nem beszéltem Leo-val, ezért elfordítottam fejemet.

- Ti meg mégis mit csináltok? - tűnt fel hirtelen Leo.

 Chanyeol nem akart elengedni, ezért levettem kezeit arcomról.

- Csak beszélgettünk - válaszoltam. - De Te, hogy kerülsz ide?

- Óh, igazán?! És a beszélgetések mióta szoktak csókba torkollani? - kérdezte cinikusan, majd próbált kedvesebb hangot megütni. - Téged kerestelek! Kénytelen voltam elmenni a srácokkal, de meg kellett néznem, hogy jól vagy-e, ezért elkezdtelek keresni, de arra nem gondoltam, hogy mással foglak találni.

- Leo, nem történt semmi, de köszönöm, amiért így aggódsz értem, de.. - kezdtem bele, de Chanyeol nem bírta ki, hogy ne szóljon közbe.

- De nincs Rád szüksége!

- Ezt hadd döntse el Ő! Nem hinném, hogy majd pont egy magadfajta fogja megszabni, hogy kivel lehet, és kivel nem - mondta Leo gúnyosan.

- Egy magamfajta?! Gyerünk, fejezd csak be! - ordította Chanyeol.

Szóváltásuk alatt Leo annyira közel jött, hogy már teljesen előttünk állt. Mielőtt Leo még bármit válaszolhatott volna közbeszóltam.

- Elég legyen! - álltam közéjük, majd mellkasuknál fogva toltam őket messzebb egymástól. Próbáltam erősnek maradni, de féltem. Tudtam, ha elfajulnának a dolgok, esélyem se lenne megállítani őket. - Kérlek, fejezzétek be!

Eltelt pár pillanat, míg zihálásuk csendesedett, és végre nem egymást méregették, hanem rám néztek.

- Haneul.. Sajnálom - suttogta Chanyeol.

Leo nem mondott semmit, de már kezdett Ő is megnyugodni.

- Jobb lenne, ha most visszamennétek a szobátokba - motyogtam, majd eltűntem a szemük elől.

Egyenesen a szobámig rohantam. El kell terelnem valamivel a figyelmemet, hogy Iseul-re tudjak összpontosítani, bár ez valahogy nem akart összejönni, így egy sóhaj kíséretében benyitottam.

- Végre megjöttél! - támadt le Mihi. - Iseul elment!

- Hogyan? Nem, az nem lehet!

- Tessék. Ezt az ágyadon találtuk - adott át egy cetlit Hyunjae. Elvettem, majd olvasni kezdtem.

˝ Kérlek ne haragudj, de nekem ez túl sok volt, ezért nem volt más választásom, minthogy eljöjjek. Tedd amit tenned kell, de kérlek érts meg, erre még nem vagyok felkészülve.

Iseul˝

Nem akartam hinni a saját szememnek, ezért le kellett ülnöm, hogy kicsit meg tudjak nyugodni. Értem, hogy nehéz neki feldolgozni azt a tényt, hogy a barátja még sem halt meg, és hogy most Őt keressük, de akkor sem mehet el csak úgy, egy cetlit hátrahagyva. Meg kell találnom, és azt még nem tudom hogyan, de vissza fogom hozni. Hiszem, hogy Kris-ben van még jó, és ha igazam van, akkor azt csak egy ember tudja előhozni, és ez a személy nem más, mint Iseul. Felpattantam fekvőhelyemről, majd egy hátizsákba elkezdtem bepakolni a legfontosabb dolgokat, amikre szükségem lehet.

- Haneul, Te meg mégis mit csinálsz? - kérdezte zavarodottan Soyoung.

- Visszahozom Iseul-t - válaszoltam határozottan.

- De hiszen bárhol lehet, mégis hogy akarod megtalálni? - kérdezte kétségbeesetten Hyunjae.

- Már régóta ismerem, és van egy közös helyünk, ahova akkor szoktunk menni, ha ki akarjuk zárni a világot - válaszoltam.

- És mi lesz addig a feladattal? - kérdezte Eunkyung

- Amint megtaláltam Iseul-t, kicsit szétnézünk abban a városban, ahol utoljára látták Kris-t. Ti addig a fiúkkal kérdezősködjetek körbe. Keressétek meg az áldozatok barátait, és tudjátok meg, hogy szerintük mi történhetett, és hogy miért.Keressetek közös pontokat. a dossziét odaadtam Suho-nak, így a továbbiakban neki szóljatok, amíg vissza nem jöttünk.

- Mit mondjunk, ha a srácok kérdezik, mi lett veletek? - tette fel Eunkyung az újabb kérdést.

- Azt, hogy Iseul-lel a sulin kívül keresünk nyomokat.

 - Kris és Iseul között volt valami igaz? - tapintott rá a lényegre Mihi.

- Igen. Ők régen egy párt alkottak, de sajnos nem lehettek sokáig együtt. Megyek. Nagyon vigyázzatok magatokra és egymásra is!

Mindegyikőjüket megöleltem, majd kiléptem a biztonságot adó helyiségből. Beültem a kocsimba, majd Busan-ig meg se álltam. Bár ez sem volt olyan sima ügy, mivel mikor már beértem a városba, persze hogy dugóba kerültem. Míg várakoztam, megnézem a telefonomat, de ez egy nagy hiba volt. Rengeteg nem fogadott hívásom és SMS-em volt. Megnyitottam a híváslistát, Chanyeol keresett a legtöbbet, majd Leo, Hongbin, és Suho. Az üzeneteket már nem tekintettem meg, már így is hatalmas bűntudatom van. Amíg ezen járt az agyam, hangos duda szó rázott fel, ami azt jelezte, hogy ideje lenne elindulnom.

Nagy örömmel töltött el, hogy végre megérkeztem a régi lakáshoz. Egy tízemeletes panelban laktunk, annak is a negyedik emeletén. Megálltam az ajtónk előtt, ahova félve nyitottam be, miközben neve elhagyta számat.

- Iseul?

~ Iseul szemszöge ~

- Egy varázslóról van szó, akit Wu Yi Fan-nak hívnak, de Kris az ismertebb neve - mondta Haneul halkan.

- Hogyan? Nem, az lehetetlen! - kezdtem rázni a fejemet, mint valami őrült.

Haneul odaadott egy képet, amin egykori kedvesem volt, de mégis olyan volt, mintha nem is Ő lenne az. Úgy éreztem, hogy hamarosan ideg összeroppanást fogok kapni. Nem elég, hogy vissza kellett jönnöm, most még kutassak is a halottnak hitt barátom után. Nem bírtam tovább, ezért inkább amilyen gyorsan csak tudtam visszamentem a szobánkba, ahol összepakoltam pár holmimat, majd írtam egy bocsánatkérő levelet Haneul-nek, amit a párnájára tettem. Minél messzebbre akartam menni, ezért a busan-i lakásunkra esett a választásom. Igaz, mindössze pár hónapot laktunk ott, de megtartottuk arra az esetre, ha valami baj lenne. Nem akartam most emberek közé menni, ezért futásnak eredtem. Elég hamar megérkeztem a lakásunkig, bár ez annak is köszönhető, hogy igen nagy sebességgel jöttem. 

Belépve az ajtón, ledobtam a cuccaimat, majd a fürdő felé vettem az utamat. Lezuhanyoztam, és elmentem aludni. Amint fejemet a párnára tettem, el is aludtam. Másnap estefele keltem fel kipihenve. Nem akartam elhinni, hogy végig aludtam egy teljes napot. Elmentem megmosni az arcomat, azonban mikor belenéztem a tükörbe, egy másik arcot is láttam benne, méghozzá nem is akárkiét. Kris-sel néztem farkasszemet, vagyis, Ő érzelemmentesen nézett, míg nekem a szemeim a kétszeresükre nőttek. Azonnal megfordultam, de senki nem volt itt rajtam kívül. Szapora levegővételem hangját, egy ismerős hang törte meg.

- Iseul?

 Amint meghallottam Haneul hangját, gondolkodás nélkül előtte teremtem, majd zokogva a nyakába vetődtem. Nem sok kellett ahhoz, hogy felboruljunk, de ez még se történt meg, hála barátnőmnek, aki megtartott mindkettőnket. Szorosan viszonozta ölelésemet, így álltunk, míg meg nem nyugodtam.

- Hogy gondoltad, hogy mindössze egy levelet hátrahagyva eljössz, ha? Tudod mennyire aggódtam? - vont kérdőre, de a végére hangja már elcsuklott.

- Sajnálom, de más nem jutott az eszembe. Ráadásul kezdem azt hinni, hogy megőrültem - mondtam az utolsó szót suttogva.

- Ezt, hogy érted? - nézett rám komoly arckifejezéssel.

- Hát úgy, hogy az előbb láttam Őt.. a tükörben.

- Mi van? - kérdezett vissza hitetlenkedve.

- Mondom. Olyan volt, mintha mögöttem állt volna, de nem volt ott senki, csak a tükörből nézett - magyaráztam.

- Ez érdekes. Vajon mi lehetett ezzel a célja? Miért most? - merült el Haneul a gondolataiban.

- Nem tudom, de lehet nem is akarom megtudni - motyogtam.

Csevejünket Haneul telefonja szakította félbe. Láttam, hogy vonakodva veszi elő, majd ki is nyomta.

- Miért nem veszed fel? - kíváncsiskodtam.

- Mert nem lenne egy egyszerű beszélgetés. Erről jut eszembe, fel kellene hívnod Suho-t, biztosan nagyon aggódik érted.

- Basszus! Annyira el voltam foglalva ezzel a Kris üggyel, hogy róla teljesen meg is feledkeztem - borultam ki, majd a telefonomért mentem, és tárcsáztam is Suho számát. Két csengés után fel is vette.

- Iseul? Hol vagy? Minden rendben? Miért csak most hívsz? - zúdította rám kérdéseit.

- Szia Suho! Kérlek ne haragudj, csak kiakadtam, és azt találtam a legjobb megoldásnak, ha eljövök. Minden rendben van, ne aggódj! - füllentettem, hiszen, most semmi sem volt jól. - Hamarosan újra találkozunk!

- Rendben, bár ha nem lenne gond, akkor most nem telefonon beszélgetnénk. De tudom, ha készen állsz rá, úgyis elmondod majd - mondta, magam előtt szinte láttam, hogy elmosolyodik. - És ömm.. Haneul Veled van ugye?

- Igen, miért? - nem értettem miért kérdezi.

- Nem tudod véletlenül, hogy miért nem veszi fel a mobilját? Chanyeol már teljesen ki van idegileg, mivel már két napja nem tud róla semmit, ráadásul ma már odáig fajultak a dolgok, hogy Leo-val egymás torkának mentek.

- Mi? De hát miért? Várj, az előbb Chan hívta Haneul-t?

- Igen, Ő volt, de kinyomta. Hát azért, mert mindkettejüknek tetszik. Azt nem tudom, hogy Leo mit akar, de Yeol komolyan gondolja.

- Ez most váratlanul ért, de majd kifaggatom erről Haneul-t. Megyek is, majd még beszélünk.

- Rendben. De mikor fogtok vissza jönni? Hiányzol! - mondta aranyosan.

- Még nem tudom, de szerintem nem sokára. Te is hiányzol! Ja, és mond meg Chanyeol-nak, hogy Haneul épségben van, úgyhogy ne aggódjon.

- Rendben átadom. Szia Iseul! - én is elbúcsúztam, és bontottam is a vonalat.

Haneul szobájába mentem, de az ajtóban megtorpantam, mert bentről hangfoszlányok ütötték meg fülemet. Tudom, nem szép dolog hallgatózni, de a cél szentesíti az eszközt. Nem értettem, mi folyik itt, ezért ki akartam deríteni.

- Nézd Hongbin, tudom, hogy csak most találkoztunk újra, de értsd meg, hogy Iseul-nek szüksége van rám.

- Megértem, de megijedtem, mikor a lányok azt mondták, hogy elmentetek. Ráadásul egy árva szó nélkül? Tudod Te, hogy Leo milyen ideges lett? A kis farkasoddal majdnem széttépték egymást..

- Hogy mit csináltak? - szólta közbe Haneul. - Nem akartam, hogy ez történjen, sajnálom.

Hallottam, hogy megremegett Haneul hangja, ezért úgy döntöttem, hogy bemegyek.

- Figyelj Binnie, most mennem kell, majd még hívlak - a választ már nem várta meg, mikor letette, könnyes szemeit Rám emelte.

- Szerintem üljünk le és mond el, hogy mi bánt - mondtam lágy hangon, miközben ölelésembe húztam.

4. Fejezet - Féltékeny vagyok!

~ N szemszöge~

Reggel, mint mindig én keltem fel legelőször. Felültem az ágyon, hogy megnézzem, barátaimat alvás közben. Binnie a párnáját ölelve aludt, Ken pedig úgy, hogy az egyik lába lelógott az ágyról. Hatan élünk együtt, bár eleinte csak öten voltunk. Mikor második évünket töltöttük az akadémián, kaptunk egy úgy lakótársat. Eleinte igen feszült volt a légkör, mivel Leo nem igazán tudta elviselni ezt az új helyzetet. Igaz, kicsit nehéz volt az új sráccal bánni, ugyanis Ő volt közülünk a legfiatalabb, de a legnagyobb problémát az okozta, hogy a vámpírlét teljesen új volt neki. Mivel én vagyok a legidősebb, kötelességemnek éreztem, hogy segítsek Hyuk-nak, ezért elkezdtem tanítani. Nem volt könnyű, de szerencsémre a többiek is segítettek. Míg ezen gondolkoztam, egy apró sóhaj tört fel belőlem. Elmentem zuhanyozni, majd felöltöztem, és mindenkinek kikészítettem a "reggeli"-jét. Lassacskán mindenki felkelt és elvégezte reggeli teendőjét. El is indultunk, habár még korán volt, így gondoltuk még nem megyünk be a terembe, hanem a szekrényeinknél bandázunk. Nagyban beszélgettünk, mikor észrevettem, hogy Leo nem figyel, és ezt szóvá is tettem.

- Leo-ssi! Figyelsz? - integettem előttem, majd hozzá tettem. - Mit nézel annyira?

- Se..Semmit! - tagadta le egyből, majd a padlót kezdte el bámulni.

- Lehet az jobb kérdés lenne, hogy kit néz - mondta Hyuk vigyorogva.

Leo ahogy ezt meghallotta, megindult Hyuk felé, ezért közéjük léptem és lefogtam.

~Hongbin szemszöge~

- Nyugalom! - fogta le N Leo-t, majd én is arra a személyre néztem, és felkiáltottam. - Haneul!

Ő felénk fordult, majd félénken mondta ki a nevemet.

- Hongbin?

- Haneul! - kiabáltam újra nevét, majd egy szempillantás alatt ott termettem előtte, felemeltem, elkezdtem vele forogni. Míg én forogtam, addig Ő szorosan fonta át nyakamat karjaival, fejét pedig nyakhajlatomba fúrta.

- El se hiszem, hogy újra látlak! - ujjongott, majd a nyakamba ugrott.

- Hihetetlen, hogy pont itt találkozunk! Nagyon jól nézel ki! - nyögtem ki, mikor kezemet derekára csúsztattam.

- Köszönöm! De Te se panaszkodhatsz, piszok helyes vagy! - kacsintott.

Miután újra érzékeltem a külvilágot, észrevettem barátaim értetlen arcát, akik már ott álltak mellettünk.

- Srácok, Ő itt Haneul!  Nagyon régen legjobb barátok voltunk, csak sajnos elszakadtunk egymástól. Még az I. világháború alatt ismertük meg egymást New Orleans-ban, egy jótékonysági esten. Igazából ez az este arra szolgált, hogy a város alapító családjai nyugodtan meg tudják beszélni a vámpír problémákat. Én akkor költöztem oda, és így Haneul szomszédja lettem. Már a legelső beszélgetésünktől kezdve jó viszonyba kerültünk. Segített, hogy ne leplezzem le magamat az emberek előtt. Abban az időben változtam át, és eléggé meggondolatlan voltam, ezért Haneul elkezdett tanítani, mert nem akart megölni. Mindig falazott nekem, habár tudom, hogy néha ez nehezen ment neki, főleg mikor egy gyilkosságot kellett eltusolnia - utolsó mondatomnál mosolyogva ránéztem és megszorítottam kezét, majd folytattam. - Bevezetett a társadalmi életbe, segített beilleszkedni, így nem voltam gyanús és úgy kezeltek, mint egy átlag embert. Azonban el kellett mennünk, mert az embereknek már kezdett feltűnni, hogy nem öregszünk, de úgy döntöttünk, hogy együtt maradunk, így elhatároztuk, hogy elmegyünk világot látni. Voltunk Londonban, Pekingben, Tokióban, Mexikóban és végül Párizsban. A szerelem városában voltunk, mikor belefutottunk pár vadászba és menekülés közben elveszítettük egymást. De mi történt veled akkor, és miért nem kerestél? - fordultam felé.

- Kerestelek, de nem találtalak. Mikor különváltunk, elintéztem azokat, akik utánam jöttek és a keresésedre indultam. Akkor láttam meg, hogy téged többen üldöznek, és hogy már majdnem elkaptak, ezért utánatok mentem hogy segítsek. Majdnem elkaptak de jött egy boszorkány és segített megszöknöm.

- Várj csak! Te majdnem meghaltál azért, hogy segíts nekem? - kérdeztem elképedve.

Aprót bólintott, majd mikor meglátta a szomorúságot a tekintetemben, megszólalt.

- De ez miatt ne legyen bűntudatod. Nem bántam meg egyszer sem amit tettem, és ha újra meg kellene tennem, örömmel csinálnám - mondta határozottan.

- Köszönöm! Szeretlek! - öleltem magamhoz, miközben végigfolyt arcomon egy könnycsepp. Hát igen, mindig is egy érzelmes srác voltam.

- Én is szeretlek Te lüke! - nézett fel rám vigyorogva.

- Ömm... Bocsi, hogy belerondítok az idilli pillanatba, de valahogy nem tudom elhinni, hogy csak barátként tekintettetek egymásra, amíg együtt voltatok. - szólt közbe Ravi.

- Pedig elhiheted, tényleg csak barátok voltunk. Bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem elégítettük ki a másik vágyait, miközben csak magunk voltunk - tört rám az őszinteségi roham.

- Nos igen, történt egyes-más, de mindig is csak barátként tekintettünk a másikra - szólt közbe Haneul, mielőtt még bele mentem volna a részletekbe. - Viszont szeretnék tőletek kérdezni valamit. Igaz, nem a témához kapcsolódik, de a segítségeteket szeretném kérni. Biztosan hallottatok már ezt-azt gyilkosságról meg hasonlókról. Nos az igazgatónő azért hívott vissza, hogy erre fényt derítsek. Szóval, segítenétek nekem ebben?

- Nyomozunk is, meg minden? - kérdezte Hyuk gyermeki izgatottsággal.

- Igen. Egy csapatot szeretnék szervezni és nagyon örülnék, ha Ti is benne lennétek.

Vezetőnk körbefuttatta rajtunk tekintetét, mi pedig bólintottunk.

- Rendben! Szívesen segítünk - mondta N.

- Köszönöm! Gyertek hatra a tornateremhez - válaszolta Haneul mosolyogva.

- Most már viszont menjünk órára - adta ki a parancsot N.

Leo és Haneul előttem mentek, így láthattam, amint barátom félve átöleli a lányt. Éreztem, hogy Haneul-t ez meglepte és kicsit kellemetlen is volt neki, de hagyta. Ami viszont engem is meglepett, az a Leo-ból áradó birtoklási vágy volt. Úgy ölelte magához, mintha csak az övé volna. Amióta ismerem, ilyet még nem tapasztaltam tőle. Beérve a terembe, Haneul leült egy üres padba, azonban új csodálója nem mozdult mellőle. A terem másik feléből dühöt és némi féltékenységet is éreztem, ezért oda néztem. Egy farkas nézte őket izzó szemekkel. Ha jól emlékszem, Chanyeol-nak hívják. Hallottam, amint barátai próbálják lenyugtatni, mivel szemei már vörös színben pompáztak. Mindeközben egy másik új lány jött be, és megállt Haneul előtt.

- Azt hittem, hogy egymás mellett fogunk ülni - mondta csalódottan.

- Leo csak leült beszélgetni, úgyhogy együtt ülünk majd - válaszolta Haneul.

- De én akarok melletted ülni - csattant fel Leo.

Leo ismételten meglepett. Mindig is makacs volt, de ha megkérték valamire, azt megcsinálta. Igaz kelletlenül és duzzogva, de megcsinálta. A két lány is hitetlenkedve nézték.

- Ha szeretnél, mellettem nyugodtan ülhetsz. Eddig Leo volt a padtársam, de úgy tűnik, hogy megunt - ment oda hozzájuk Ken. - Egyébként Ken vagyok!

- Én Iseul, és köszönöm! - mondta Iseul, majd leültek.

A tanárnő is bejött, így elkezdődött az óra. Ez csak vámpíroknak és vérfarkasoknak volt. Erre az óra főleg az újaknak volt szükségük, ugyanis itt tanulhatták  meg, hogyan kerüljék a feltűnést az emberek között, illetve hogy hogyan tudják magukat kontrollálni. Akik ezen már túl vannak, azoknak is ugyanúgy be kell járniuk, ami elég szívás. Mikor Mr. Choi utunkra engedett, Haneul ott hagyta Leo-t, és a farkasokhoz ment, amit barátom nem nézett jó szemmel.

- Suho! Eltudnátok jönni hatra a tornateremhez? - kérdezte kíváncsian.

- Persze, mindenképp ott leszünk - mondta Suho.

- Köszönöm! - mosolygott Haneul, majd megölelte Suho-t.

Abban a pillanatban termett ott Leo, aki kezét a lány derekára téve, húzta ki a teremből.

~ Chanyeol szemszöge~

Reggel már a teremben voltam, mikor Haneul is belépett Leo-val az oldalán. Amint megláttam Őket elfogott a düh, azon járt az agyam, hogyan tudnám széttépni azt a mocskos vérszívót. Igazából nem tudom mi ütött belém. De azt tudtam, hogy nem akarom Haneul közelében látni. Valójában azt se tudnám elviselni, ha más valakivel lenne. Ó, basszus! Féltékeny vagyok! Suho-nak igaza volt, Haneul számomra az igazi. Egész órán ezen kattogtam. Tudom, hogy színt kell vallanom neki, de még gőzöm sincs, hogyan fogom ezt véghez vinni. Óra után Haneul Suho-val beszélgetett, bár ez nem tartott sokáig, mert az az antiszociális vámpír elrángatta. Ott abban a pillanatban tudtam volna letépni a fejét, mikor megfogta a derekát. Teljesen szétvetett az ideg. Le kellett nyugodnom, ezért kiszöktem az erdőbe, nem törődve azzal, hogy így ellógom az óráimat. Már egy ideje kint voltam, mikor meghallottam Sehun gondolatait. Hát igen, a farkas telepátia néha az ember idegeire tud menni.

- Mit keresel itt? Tudod van egy szobád, amiben az ágyad. Ott kellene feküdnöd és nem itt a földön - mondta szarkasztikusan, miután újra ember lett.

Erre csak egy morgás tört fel belőlem, de tudtam, hogy mondanom kell neki valamit, mert addig nem fog békén hagyni. Nagy nehezen rávettem magam, hogy visszaváltozzak, majd leültem egy fa tövébe vele szembe.

- Nos? - kérdezte.

- Azt hiszem beleszerettem valakibe, akivel jól indult az ismerkedés meg minden, de ma reggel egy másik srác ölelgette - meséltem el dióhéjban.

- Azt hiszed?! Egészen véletlenül nem a féltékenységed miatt vagy itt? És ez a valaki csak nem az új lány, Haneul? - kacsintott.

- Nem lenne értelme tagadnom, úgyhogy igen - vallottam be.

- Kíváncsi vagyok rá! Vajon milyen lehet az a lány, aki miatt az örök mókamesterünk féltékenységi rohamot kapott - cukkolt.

- Haha! nagyon vicces! - próbáltam durcásan nézni, de csak mosolygott. - De örülhetsz, mert ma láthatod a megbeszélésen.

- Mikor?

- Ha jól emlékszem hatkor a tornateremnél - válaszoltam.

- Akkor induljunk, hogy időben odaérjünk, és hogy előtte még le tudj tusolni - mondta, miközben felhúzott a földről.

- Ma még a szokásosnál is kedvesebb vagy drága Oh Sehun - mondtam a szememet az égre emelve.

- Csak neked, drága hyung - ütögette meg hátamat.

Újra felvettük farkas alakunkat és az iskoláig versenyeztünk, hogy ki ér vissza hamarabb. Fel se tűnt, hogy ilyen messze eljöttem. Holtversenyben értünk vissza az akadémiára, a szobánkig, azonban Sehun nyert, így Ő lépett be elsőnek. Csak mi ketten voltunk, így gyorsan becéloztam a fürdőt. Mindössze egy törülközőt és egy alsót hoztam be. Levettem ruháimat, amiket bedobtam a szennyes kosárba, majd beálltam a zuhanyzófülkébe és megengedtem a vizet. Jó érzés volt, ahogy a hideg vízcseppek kezdték lehűteni a testemet. Habár szívesen áztattam volna még magamat, inkább úgy döntöttem, hogy sietősre veszem. kiléptem a fülkéből, megtörölköztem és felvettem fekete boxerem. Megszárítottam a hajamat, majd visszamentem a szobába, ahol egyenesen a szekrényhez sétáltam.

- Tudod, nem szeretnék ünneprontó lenni, de szerintem nem nekem kellene mutogatnod magadat - vigyorodott el Sehun gonoszan, mire egy pólót kapott a képébe. - Hé!

Egy elégedett vigyorral nyugtáztam felháborodását, majd visszafordultam a szekrényhez, és kivettem egy farmert és egy bő pólót.

- Ugye, nem azokat akarod felvenni? - mordult fel Sehun.

- Miért? Mi a bajod velük? - kérdeztem értetlenül.

- Nekem aztán semmi! De, hogy ezzel a szereléssel becsajozz, az öröklét is kevés lenne! - csattant fel, majd megállt mellettem és elkezdte szekrényem tartalmát fixírozni. Néha kisebb sóhajok hagyták el száját, máskor meg fintorgott, de végül kivett egy fekete, szűk csőnadrágot és hozzá egy szintén fekete mélyen kivágott V nyakú pólót. Nem szoktam ilyeneket hordani, ezért el is felejtettem, ezeket.

- Na, ezt vedd fel! - utasított Sehun.

Nagy nehezen felvettem a nadrágot, amiből kilátszódott boxerem felső része, majd a pólót is felvettem és beálltam a tükör elé. Tátva maradt a szám. Sose tartottam magamat valami helyesnek a füleim miatt, de be kell ismernem, piszok jól néztem ki. A pólóból kilátszódott a kulcscsontom, ami még dobott az összképen.

- Ebben tuti megfogod hódítani! - mondta elégedetten Sehun.

- Köszönöm! - öleltem át.

- Neked bármit! - válaszolta, miközben viszonozta az ölelésemet. - És ne aggódj semmiért! Majd én figyelni fogom a reakcióit.

- Jövök neked eggyel - mondtam vigyorogva.

- Az biztos! De most már menjünk, mert még a végén elfogunk késni - válaszolta.

Felvettük a cipőinket, majd a fekete bőrkabátjainkat is és elindultunk a tornaterem felé, noha még csak fél hat volt. Úgy tíz perc alatt oda is értünk, nagy örömömre, csak Haneul volt ott.

- Sziasztok!

- Szia! - köszöntem.

- Szia! Sehun vagyok! - nyújtotta kezét barátom. - Te biztosan Haneul vagy! Már sokat hallottan rólad.

- Hú! Most hátrányban érzem magam, mivel csak a nevedet tudom - mondta Haneul elpirulva, miközben kezet rázott Sehun-nal.

- Nem baj! Lesz bőven idő az ismerkedésre - mondta Sehun kedvesen, mire Haneul hálásan visszamosolygott rá.

- Chanyeol... - kezdett volna bele Haneul, de nem fejezte be. Ezt most csak én képzelem be, vagy tényleg miattam nem tud megszólalni? Mikor becsukta száját, rá kellett jönnöm, hogy már nem tudom meg, mit szeretett volna mondani. Hálás voltam Sehun-nak, amiért rám adta ezeket a ruhákat, mivel Haneul egy pillanatra se veszi le rólam a szemét. Valamint, többször is végigmért tetőtől talpig, amibe bele is pirultam. Sajnos nem tartott sokáig ez a helyzet, mivel Ravi-ék megérkeztek. Leo egyből Haneul-höz sétált, és egy puszit adott neki. Láttam, hogy ez teljesen meglepte, engem viszont teljesen felcseszett.

- Ne rendezz jelenetet, mert azzal mindent elronthatsz - tette vállamra kezét Sehun.

Próbáltam lenyugtatni magamat, ami nem igazán jött össze. Közben a srácok is megérkeztek, Suho Iseul-lel jött, és még négy lány jött, akiket alig ismerek. Haneul kibontakozott Leo öleléséből és kinyitotta a tornaterem ajtaját. Bementünk, és mindenki leült a kis csoportokban.

- Először is, szeretnék mindenkit köszönteni! - kezdett bele Haneul. - Valószínűleg mindannyian hallottatok már a merényletekről. Az igazgatónő Iseul-t én engem arra kért, hogy találjuk meg az elkövetőt, és állítsuk meg. Egy olyan személyről van szó, aki régen idejárt. Mindenki azt hitte róla, hogy meghalt, de ez nem így volt, ugyanis átállt a lidércek oldalára, és nagy rá az esély, hogy most Ő irányítja őket. Egy varázslóról van szó, akit Wu Yi Fan-nak hívnak, azonban régen mindenki úgy ismerte, hogy Kris.

- Hogyan? Nem, az lehetetlen! - hitetlenkedett Iseul. - Nem hiszem el!

Haneul nem szólt semmit, csak átnyújtott neki egy fotót. Minden bizonnyal azt, amin Kris van. Iseul remegő kezekkel vette át, s mikor megnézte eleredtek a könnyei. Visszaadta a képet és abban a pillanatban eltűnt. Láttam, hogy Haneul teljesen megsemmisülve áll egy helyben. Nem gondolkodtam, a lábaim hozzá vezettek és átöleltem. Ő úgy bújt karjaimba, mint egy árva kiscica. Körbeadta a fotót, majd folytatta tovább, de engem nem engedett el.

- Arra szeretnélek titeket kérni, hogy segítsetek Őt megtalálni. Valahogy vissza kell őt hoznunk, emlékeztetni, hogy Ő nem gonosz.

- És mi lesz akkor, ha szép szóval nem érünk el semmit? - kérdezte Kai.

- Akkor megölöm - válaszolta Haneul elhaló hangon. - Nem kérlek Titeket, hogy harcoljatok, így majd Kris az én gondom lesz.

Amint ezt kimondta, izmaim megfeszültek, és ösztönből szorosabban öleltem.

- Azt most elfelejtheted, hogy egyedül szállsz szembe vele! - háborodtam fel.

- Chanyeol-nak igaza van! Én sem foglak magadra hagyni, nem fogom kétszer elkövetni ugyanazt a hibát - állt mellém Hongbin.

Várjunk csak! Nem fogja újra elhagyni? Mégis mi a francot akar ez jelenteni? Azt hiszem tényleg itt lesz az ideje, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba, egy kiadós beszélgetéssel kezdve.

- Egyedül nem tudnál végezni egy erős varázslóval - kapcsolódott be Hyunjae.

- Mindenkinek köszönöm! - mondta Haneul hálásan, s közben előtörtek könnyei is.

Hátát kezdtem el simogatni, hátha könnyebben megnyugszik, és nagy csodálatomra, ez be is jött. Láttam, hogy Leo eléggé ideges, és a barátai fogják vissza. Milyen deja vu. Nagy nehezen elrángatták, a lányok is elmentek, csak a falkám és mi maradtunk bent Haneul-lel. 

- Ne aggódj Isel miatt! Majd megnyugszik - mondta Suho lágy hangon.

- Nagyon remélem. Talán most könnyebb lesz, hogy itt vagy Te is neki -szipogta Haneul.

- Srácok, menjetek csak! Visszakísérem Haneul-t a szobájába - jelentettem ki.

 Suho és Sehun megölelték Haneul-t, majd, visszabújt hozzám. Egymást ölelve léptünk ki, majd a srácok elindultak az egyik irányba, mi meg a másik irányba.

Sziasztok! ^^ 
Aki olvassa, attól kérhetnék majd véleményt? Nem kell kisregénynek lennie, tökéletesen megelégednék pár szóval is. Csupán szeretném tudni, hogy milyen az amit írok. Valamint az építőkritikának is örülnék.
Előre is köszönöm! :)

3.Fejezet - Barátok

~Chanyeol szemszöge~

Miután elköszöntünk a lányoktól, mi is elindultunk a szobánk felé. Mi a Déli Toronyban laktunk. Lassú tempóban sétáltunk, hogy tudjunk egy kicsit beszélgetni.

- Te, Chanyeol! Mi van közted és Haneul között? - kérdezte kíváncsian.

- Ho..Hogy köztünk? Semmi! CSAK barátok vagyunk! - hebegtem, de a csak szót erőteljesen megnyomtam.

- Én meg vagyok a fogtündér! Ne nézz bolondnak! Iseul-lel mi is összebarátkoztunk, de ettől még nem pusziltam meg. Na ki vele, mi a helyzet?

- Mondtam már hogy semmi! Vagy, nem is tudom - mondtam lehajtott fejjel, majd felé fordultam. - Hiszen Ő vámpír! Csak az órán lenne szabad egyáltalán beszélgetnünk, nem kellene felborítanunk a fajok közti "egyensúlyt".

- Ennél nagyobb baromságot még nem hallottam! - csattant fel Suho. - Nem Te választod ki a szerelmedet. Ráadásul mi farkasok egy életre választunk magunknak párt.

- Tudom Suho, de Te már hallottál olyanról, hogy egy farkasnak nem farkas társ volt  elrendelve? - kérdeztem.

- Még nem. De mi nem vagyunk átlag vérfarkasok, hiszen mi valami úton-módon varázserővel születtünk. Ezért én már ilyeneken meg se lepődnék, ha vámpír kerülne be a családunkba -magyarázta izgatottan.

- Ez igaz! De még én magam se tudom, hogy mit érzek - nyafogtam.

- Van, hogy így kezdődik. Bár a legtöbb esetben, mikor meglátod, egyből tudod, hogy Ő az akit életed végéig szeretni fogsz. Velem is így történt még nagyon régen... - magyarázta.

Jól emlékeztem rá, akkor már Suho falkájához tartoztam. Elég régen történt, mikor találkoztunk egy másik falkával. Egy hétköznapi család képét mutatták az embereknek: szülők, egy nővér és egy öcs.

Suho amint meglátta a lányt, abban a pillanatban beleszeretett. Már két éve együtt voltak, mikor eljegyezték egymást. Már az esküvőt tervezgették, amikor vadászok és boszorkányok támadták meg a családot. Megkínozták, majd megölték őket. Suho teljesen összeroppant. Szó szerint érezte a hiányát, ugyanis, ha egy farkas megtalálja lelki társát, azonban elveszíti Őt, akkor az olyan, mintha kitépnék a lelkének egy részét. Suho ezt akkor magyarázta el nekünk, mikor nagy nehezen rá tudtuk venni, hogy ne vessen véget az életének. Azonban bosszút akart állni, és mi segítettünk neki, mert nem akartuk elveszíteni. Igaz akkor még csak heten voltunk, és csak párunknak fejlődött ki a képessége, mégis megcsináltuk. Akkor öltünk először és utoljára embert.

- Igen, emlékszem rá - ocsúdtam fel gondolataimból, és egyből rávágtam válaszom, mert nem akartam, hogy ki kelljen mondania a régi szörnyűségeket.

Annyira elmerültünk a beszélgetésben, hogy észre se vettük, hogy már a szobánk ajtajánál voltunk, így majdnem tovább mentünk. Beléptünk az ajtón, szerencsére mindenki ott volt.

- Hol voltatok ilyen sokáig? - kérdezte Tao aggódva.

- Jó, hogy mind itt vagytok. Beszélnünk kell veletek! - kezdett bele Suho, figyelmen kívül hagyva Tao kérdését. - Régebben már beszéltünk a merényletekről, illetve az eltűnésekről, bár nem fordítottunk rá nagyobb figyelmet, mivel főként vámpírok voltak az érintettek.

- Ma pedig az igazgatónő magához hívatott minket, hogy pártfogoljunk két régi diákot, akik most jöttek vissza. Haneul-lel beszéltünk az igazgatónővel és... - vettem át a szót.

- Ki az a Haneul? - vágott a szavamba Chen.

- Az egyik új diák. Majd megismered, amúgy nagyon aranyos lány - mondtam idegesen, bár a végére ellágyult a hangom. - Na szóval! A lényeg az, hogy egy varázsló áll mind-e mögött. Meg kell Őt találni és megállítani. A többit majd Haneul elmondja. Ő és barátnője csak ez miatt jöttek vissza, ezért megígértem neki, hogy segíteni fogunk.

- Hogy mit csináltál? - kérdezte ingerülten Kai.

- Te megőrültél? - kérdezte D.O., majd tarkón vágott.

- Ya! Hogy viselkedsz Te a hyung-oddal? - csattantam fel, a fájó pontot masszírozva.

- Fejezzétek be! - kiabált Suho.

- Miért kellene beleavatkoznunk a vámpírok dolgába? - kérdezte Lay, figyelmen kívül hagyva Suho szavait.

- És mi van akkor, ha a legközelebbi áldozat egy farkas lesz? - tette fel a döntő kérdést Sehun.

- De hiszen eddig csak vámpírok haltak meg - mondta halkan Baekhyun.

- Ez nem igaz! Boszorkányokat is találtak már holtan - mondta Xiumin.

- Mi lenne, ha szavaznánk, hogy eldöntsük mit csináljunk? - kérdezte Luhan.

- Luhan-nak igaza van. Szavazzunk! - jelentette ki az alfánk. - Tegye fel az a kezét, aki NEM szándékozik segíteni!

D.O. és Kai feltették a kezüket. Hát persze a KaiSoo páros, már megint...

- Van olyan aki tartózkodik? - kérdezte Suho, de senki nem szólt. - Akkor ezt lezártuk! Holnap beszélek Haneul-lel. hogy segítünk.

Nagyon örültem, hogy így alakultak a dolgok. Miután végeztünk a tanácskozással, mindenki elment lefeküdni.

 ~Iseul szemszöge~

Mikor benyitottunk a szobánkba, ledöbbentünk, ugyanis négy halandóval találtuk szembe magunkat. Pontosabban három boszorkánnyal és egy emberrel. Régen mindig azok voltak egy szobában, akik egy fajba tartoztak, így is próbálták a konfliktusokat a minimumra csökkenteni.

- Sziasztok! - köszönt kedvesen az egyikük. - Hyun Jae vagyok! Ők pedig: Eun Kyung, Mi Hi, és So Young.

Hyunjae magas, hosszú, szőke, hajú lány, kinek smaragdzöld színű szeme lágy és meleg tekintetet áraszt. Eunkyung, Hyunjae-vel egy magas, de Őt barna színű hajjal és csokoládébarna szemekkel  áldotta meg a sors. Mihi egy picivel volt náluk magasabb. Neki hosszú, egyenes, szőke haj keretezi arcát, ami jól kiemeli kékesszürke szemeit. Soyoung közülük/közülünk a legmagasabb. Neki középhosszú, barna haja és gesztenyebarna szeme van.

- Sziasztok! Haneul vagyok! Ő pedig Iseul! - vette magához a szót barátnőm. Rám nem számíthatott, mert teljesen le voltam fagyva, ugyanis elszoktam az emberek társaságától. Mikor átváltoztam, nem volt mellettem senki, aki segíthetett volna leküzdenem a vérszomjamat. Soha senkit nem akartam bántani, megölni meg aztán pláne, de sajnos az ösztöneim eluralkodtak rajtam. Vicces, hogy pont egy olyan lány issza mások vérét, aki emberi életében viszolygott még a látványától is. Mikor az akadémiára kerültem, nehéz volt átszoknom a zacskós vérre, de sikerült, és azóta se ettem emberből.

- Sziasztok! - vettem magamon bátorságot, hogy ne tűnjek tiszteletlennek.

- Előkészítettük az ágyaitokat és a portás is felhozta a bőröndjeiteket - mondta mosolyogva Eunkyung.

- Nagyon szépen köszönjük! - mondtuk egyszerre.

Elkezdtünk kicsomagolni és bepakolni az üres szekrényekbe. Hihetetlen, hogy mindketten a régi ágyunkat kaptuk meg.

- Egyébként, hogy-hogy félévkor jöttetek? - kérdezte meglepetten Soyoung.

- Az az igazság, hogy az igazgatónő egy feladatot bízott ránk, és ezért jöttünk vissza.

- Jöttetek vissza? - kérdezte kíváncsian Mihi. - Akkor ti vámpírok vagytok?

- Igen, azok vagyunk - szólaltam meg.

- És milyen feladatról van szó? - kérdezte Soyoung.

- Erről inkább, majd holnap mesélnék, addig, még el kell intéznem pár dolgot - mondta Haneul titokzatosan.

- Miért holnap? Én most akarom hallani! - nyafogtam.

- Várj holnapig, vagy ha tovább duzzogsz, el se mondom - fenyegetőzött barátnőm, mire én csak lebiggyesztettem az ajkaimat.

- Szerintem inkább feküdjünk le, mert holnap korán kelünk - mondta Hyunjae, megelőzve egy kisebb vitát.

Lefeküdtünk, majd mindenki elmotyogott egy "Jó éjszakát!"-ot. Még mindig bizonytalan voltam magamban, de valahogy tudtam, hogy nem fogom őket bántani, így nyugodtan hajtottan álomra a fejemet.

~ Mihi szemszöge~

Valami csoda folytán én keltem fel legelőször, pedig ez nagyon nem volt rám jellemző. Megnéztem az órámat, ami még csak öt órát mutatott. Így kimentem a szobából nyíló konyhába és neki álltam kávét főzni. Míg ittam folyton a tegnap este, vagy inkább éjszaka járt az eszemben. Kíváncsi voltam a lányok történetére, ezért már nem érdekelt, hogy mennyi az idő, így elhatároztam, hogy felkeltem őket. Izgatottan mentem vissza és ráugrottam Haneul-re, akinek azonnal kipattantak a szemei, amik megdöbbenést és ijedtséget tükröztek. Elnevettem magam, mert nagyon vicces képe volt így.

- Te meg még is mit művelsz?! - kiáltott rám álmosan.

Mit sem törődve vele, odamentem Iseul ágyához, és elkezdtem csikizni, amitől egyből felült az emeletes ágyon és teljes lendülettel beverte a fejét.

- Áúúúúú!!! - kiáltotta, majd rám förmedt. - Megőrültél?!

Olyan tekintettel nézett rám, amit még egy gyilkos is megirigyelt volna. Komolyanmondom, nagyon megijedtem, ezért bebújtam Haneul háta mögé.

- Nyugi Iseul. Inkább menj és igyál egy kis kávét - mondta védelmezőm.

Iseul, amint meghallotta a kávé szót, már el is tűnt a szobából. Ekkor jutott eszembe, hogy miért is vállaltam be ezt a kamikaze akciót.

- Tényleg Haneul! Most már ma van, szóval el tudod mondani a küldetéseteket - mondtam izgatottan.

- Majd később! Mondtam, hogy előtte még el kell intéznem pár dolgot - mondta, majd Ő is ott hagyott.

- Ya! Ez nem ér! - kiabáltam duzzogva.

~ Haneul szemszöge~

Még semmit nem mondtam el Mihi-nek. Több szövetségest akartam keresni, és ha majd megtalálom őket, akkor mondok el mindent, mindenkinek. A konyhában megittam a napi kávé, és a reggeli vér adagomat. Mikor már mindenki felébredt, elhagytam a szobát, mert már kezdtek frusztrálni a kíváncsiságtól égő tekintetek, ezért a suliban kerestem nyugalmat. A szekrényemnél pakolásztam, mikor egy ismerős hang a nevemet kiáltotta.

 - Haneul! - szólt az idegen.