~Haneul szemszöge~
Megérkeztünk Iseul-lel, majd kiszálltunk a kocsiból. Mély levegőt vettem, lassan kifújtam és körülnéztem. Semmi sem változott. A suli egy régi kastély képét idézi fel az emberben, főleg a gótikus ablakokkal, a hatalmas tölgyfaajtóval és a tornyaival. Az udvar közepén áll egy pavilon, ahol higgyetek nekem elég sok dolog történt már meg. Emlékeimből egy mély hang rántott vissza a Földre.
- Na végre! - mondta flegmán a hang tulajdonosa, egy magas fiú, miközben egy alacsonyabb srác társaságában közeledett felénk.
- Neked is szia! - mondtam ingerülten. Jobban megnéztem magamnak, és hát nem volt rossz, sőt nagyon helyes. Barna haj, barna szem és hatalmas fülek, amik viccesen néztek vonla ki máson, de neki jól állt. Nagyon aranyossá tette, hatalmas termete ellenére. De aztán megéreztem az illatát... Vérfarkas! Nem volt velük bajom, de inkább kerültem a társaságukat, ugyanis ugyanolyan könnyen megölhettek vagy bánthattak minket, mint mi őket. A suliban mindig meg volt a fajok közötti ellenségeskedés, de a boszorkányok annyiban emelkedtek ki a többi faj közül, hogy ők nem csak magukat, hanem az embereket is megvédték.
- Ne haragudjatok! Jó, hogy itt vagytok! - mondta gyorsan az alacsonyabb, akinek szintén barna haja és szeme van. - Suho vagyok!
Iseul-lel vártuk, hogy a másik fiú is bemutatkozzon de erre akár halálunk napjáig várhattunk volna, így ismét Suho szólalt meg.
- Ő itt Chanyeol! - mondta, majd az említett csak bólintott.
- Sziasztok! Iseul vagyok! - mutatkozott be barátnőm illedelmesen.
- Haneul vagyok! - mutatkoztam be.
- Suho elkísér a szobádba - mondta Chanyeol hirtelen, majd hozzám fordult - Én pedig Téged kísérlek el az igazgatónőhöz.
Remek! Szívesebben mentem volna inkább Suho-val, vele még beszélgetni is lehet. De hát ez van. Bár be kell vallanom, egy picit azért mégis örültem neki. Te jó ég! Megőrültem?! Nem örülhetek egy farkas társaságának, főleg nem egy olyanénak, akit csak most ismertem meg. Halhatatlanok és veszélyesek.
- Mehetünk? - kérdezte félénken. Egy kicsit elbambultam, így észre se vettem, hogy Iseul és Suho már el is mentek.
- Persze! - mondtam mosolyogva és elindultam.
Néma csendben sétáltunk, ami egy kicsit zavart.
- Miss Lee, hogy-hogy Téged küldött értem? - kérdeztem remélve, hátha ezzel elkezdünk beszélgetni, meg kíváncsi is voltam rá.
- Fogalmam sincs! - válaszolta.
Ezzel meg is halt a "beszélgetésünk". Megérkeztünk az irodához, bekopogtam, majd beléptünk.
- Haneul! Örülök, hogy újra látlak! - mondta kedvesen az igazgatónő.
- Igazgatónő! Iseul miért nem lehet itt? Miért küldte máshová? - kérdeztem sürgetően, ugyanis nem volt jó előérzetem.
- Mert ezt előbb veled akartam megbeszélni - kezdett bele. - Kris-ről van szó...
- Hogyan? Az lehetetlen! - hangom megremegett, térdeim pedig felmondták a szolgálatot. Szerencsémre Chanyeol elkapott és segített leülnöm.
- Haneul jól vagy? Hozzak valamit? - kérdezte aggódva.
- Iseul-t minek kellett iderángatnia? - kérdeztem ellenségesen, figyelmen kívül Chanyeol előbbi kérdését.
- Azért, hogy megtaláljuk Krist! Mindent meg kell tennünk, hogy megállítsuk! - válaszolta az igazgatónő.
- De hiszen Kris meghalt! - csattantam fel.
- Mind ezt hittük, amíg egy emberünk nem küldött róla képet. Emlékezz vissza, hogy a testét soha nem találtuk meg - mondta, majd átnyújtotta a telefont.
Félve néztem a kijelzőre, ahonnan Kris nézett vissza rám, de mégsem az az aranyos fiú volt akit megismertem. Az egykori fekete hajú fiú eltűnt és egy sötétbarna hajú, hideg tekintetű srác vette át a helyét. A szemei is feketék és komorak lettek. De ha ez nem lett volna elég szemeiben dühöt, keserűséget és talán némi csalódottságot véltem felfedezni, mintha valami megszállta volna. Remegő kezekkel adtam vissza a telefont.
- De még mindig nem értem miért kell Iseul-nek itt lennie? Már kezdett volna helyre jönni az élete, de erre jön Maga és tönkre tesz mindent azzal, hogy visszarángatta ide! - ordítottam, miközben hagytam, hogy agyaraim a felszínre törjenek.
- Azért van itt, mert tudtam, hogy úgyse hagyná, hogy egyedül gyere, ezért kértem mindkettőtök segítségét - mondta lágy hangon, ami szinte arra késztette az embert, hogy abban a pillanatban megnyugodjon. Még egy felbőszült bikát is kezesbáránnyá tudott volna változtatni. Ez volt a specialítása. Nem hipnotizált vagy ilyenek, egész egyszerűen a hangjának volt ilyen hatása. Lassan kezdtem észhez térni, és akkor éreztem csak meg, hogy valaki erősen fogja a vállaimat. Tudtam, hogy Chanyeol az, hiszen csak Ő volt még bent rajtunk kívül. Mikor érezte, hogy testem már ellazult, engedett szorításából, de el nem engedett. Vajon miért kockáztatta a testi épségét, vagy akár az életét, csak azért, hogy lefogjon? Hiszen az igazgatónő fél kézzel is meg tudott volna állítani.
- Köszönöm! - mondtam neki, majd az igazgatónőhöz fordultam. - Kérem ne beszéljen Iseul-lel. Később akarom elmondani neki, hogy Kris életben van, és hogy mivé is vált.
- Rendben van gyermekem. De attól tartok, hogy ketten kevesek lesztek, hogy megoldjátok a rejtélyeket, ezért ne féljetek segítséget kérni másoktól, de csak olyantól, aki felébreszti bennetek a bizalom lángját. Valamint biztosra veszem, hogy Chanyeol és a falkája is segíteni fognak nektek - mondta egy sokat sejtető mosoly kíséretében, majd átadott egy dossziét. - ebben vannak az üggyel kapcsolatos információk.
Átvettem a csomagot, elköszöntem, majd megfogtam Chanyeol kezét és elkezdtem magam után húzni. A meglepett fiú odavetett egy gyors ˝ Viszlát˝-ot és elhagytuk a szobát.
~ Suho szemszöge ~
- Suho majd elkísér a szobádba - mondta Chanyeol, Iseul-nek, majd Haneul-höz fordult. - Téged pedig én kísérlek el az igazgatónőhöz.
Elindultunk Iseul-lel. Aranyos teremtés, de éreztem a belőle áradó feszültséget és félelmet.
- Minden rendben? - kérdeztem. - Kicsit feszültnek tűnsz.
- Ennyire látszik? - kérdezett vissza elpirulva. - Az igazság az, hogy nem szívesen jöttem vissza.
- Miért? Történt valami? És miért mentetek el egy szó nélkül? - zúdítottam rá kérdéseimet.
Tettünk pár lépést, majd szemem sarkából rá néztem. Láttam, hogy tekintete szomorú lett, ezért gyorsan megszólaltam.
- Nem kell válaszolnod, ha nem akarsz. Ne haragudj, nem akartam tolakodó lenni! - mondtam bocsánatkérően.
- Semmi baj! Csak megleptek a kérdéseid. Nem szoktam ezekről beszélni - válaszolt lehajtott fejjel.
Némán mentünk tovább, míg meg nem érkeztünk a Keleti szárnyhoz.
- A legfelső szoba. Már megint! - mondta hirtelen Iseul, mikor megnézte a kulcsot és a hozzá tartozó cetlit.
- Legalább nincsenek hangos szomszédok - próbáltam viccelődni.
- Haneul is mindig ezt mondta. Bár szép emlékek fűznek ehhez a szobához, reméltem, hogy valamivel lejjebb kapunk szobát - válaszolta.
Újra elkezdtünk beszélgetni, míg fel nem értünk. Hangos csevej szűrődött ki a helyiségből, mire Iseul megszólalt.
- Ezek szerint nem csak mi leszünk - mondta sokkal inkább magának, mint nekem. - Suho? Megvárnád velem Haneul-t?
- Persze! - mondtam meglepetten, hiszen váratlanul ért kérése. - De hogy-hogy nem mész be?
- Az az igazság, hogy nem igazán szeretek ismerkedni, főleg egyedül nem - válaszolta.
- Értem. Bár szerintem velem egész jól elbeszélgetsz, attól függetlenül, hogy csak most ismertük meg egymást - mondtam bátorítóan.
- Ez igaz! Veled valahogy más a helyzet, de ne kérdezd miért, mert nem tudom - válaszolta nevetve.
- Nem baj, én örülök neki! - mondtam mosolyogva, majd leültem a padlásra vezető lépcső egyik fokára.
- Én is! - mondta és leült mellém.
- Iseul! Ha bármi baj van, vagy ilyenek, akkor kérlek szólj nekem! - mondtam a lehető legkomolyabban.
- Re.. Rendben! De te is szólj nekem, ha veled van valami! - mondta ellent mondást nem tűrő hangon.
- Annak ellenére, hogy csak most ismerkedtünk meg, szerintem ez egy mély és komoly barátság kezdete - mondtam mosolyogva, mire ő mosolyogva bólintott, és megöleltük egymást.
Ezután megint elkezdtünk beszélgetni, már jó pár órája tarthatott eszmecserénk, amiben Iseul elmesélte, hogy miért is ment el innen. Nagyon sajnáltam őt, hiszen tudom milyen érzés elveszíteni a párodat. Léptek hangja ütötte meg fülünket, majd két alak tűnt fel: Haneul és Chanyeol.
- Hát ti? Miért vagytok idekint és nem a szobában? - kérdezte Haneul értetlenül.
- Nem mertem egyedül bemenni, mert hallottam, hogy beszélgetnek odabent, ezért megkértem Suho-t, hogy maradjon itt velem, és rád vártunk. Tudod, hogy nem szeretek egyedül ismerkedni - mondta Iseul védekezően.
- Igen tudom. De szerintem most már be kellene mennünk - válaszolt Haneul elnézően.
- Akkor majd holnap találkozunk - mondtam. - Iseul! Ne felejtsd el amit megbeszéltünk!
- Köszönöm Suho! Nem fogom - válaszolta mosolyogva, majd megölelt.
Elköszöntünk a titkos kézfogásunkkal, amit várakozás közben találtunk ki. Láttam a többiek döbbent tekintetét, amin jót mosolyogtam. Chanyeol és Haneul is megölelték egymást, de ez más milyen ölelés volt, mint a mienk. Miközben ölelték egymást, barátom homlokon puszilta a lányt. Erre összenéztünk Iseul-lel, majd egy ˝ úgyis elmondják mi a helyzet˝ nézéssel elnevettük magunkat. Ezután elköszöntünk és elindultunk lefelé a lépcsőn.
~ Haneul szemszöge~
Még mindig fogtam Chanyeol kezét, ezért ismét magam után húztam, miközben kerestem egy kis eldugott sarkot. Mivel az igazgatói az Északi szárnyban van, az órák is itt voltak, egy diák se lézengett erre így arra gondoltam, hogy felviszem Chanyeolt a legfelső emeletre. Mikor felértünk, neki nyomtam a falnak. Nagyon meglepődött, de nem törődtem vele, így lábujjhegyre álltam, hogy bele tudjak nézni hatalmas szemeibe.
- Chanyeol, figyelj rám! - mondtam sürgetően, és mikor már légzése is nyugodtabb lett, folytattam - Senkinek se mondhatod el, hogy kit keresünk! Megígéred, hogy senkinek se mondod el? Ha már meg lesz a kis csapatunk, akkor akarom majd felfedni Iseul előtt. Ezért nem szeretném, ha más is megtudná, mert félek, hogy valaki elszólná magát.
- Megértelek, és természetese megígérem - mondta.
- Köszönöm! - mondtam, majd elengedtem.
Leültem a földre, hátamat a falnak vetettem. Chanyeol leült mellém.
- De miért kell titokban tartani? - kérdezte kíváncsian.
- Mert Kris... Régen Iseul barátja volt, és azt hittük, hogy meghalt - válaszoltam.
- Nem lenne jobb, ha minél előbb elmondanád neki? - folytatta félénken.
- Nem tudom. Ennek már tíz éve, de még mindig nem tudta magát ezen teljesen túltenni. Féltem és nem akarom, hogy még jobban megsérüljön - mondtam elhaló hangon.
Chanyeol nem kérdezett többet, helyette inkább átölelt, amiért nagyon hálás voltam neki. Sokáig voltam karjaiban, a fejemet a vállára hajtottam. Elkezdtünk mindenféléről beszélgetni , észre se vettük, hogy már teljesen besötétedett.
- Mennünk kellene - mondta Chanyeol. - Még ma beszélek a fiúkkal.
- Rendben! - mondtam.
Megfogtam a kezét és egy puszit nyomtam az arcára.
- Köszönök mindent!
- Igazán nincs mit! - mondta elpirulva, majd elvigyorodott. Megláttam ezer wattos mosolyát, ami még aranyosabbá tette.
- El is felejtettem! - csapott homlokára, majd zsebéből elővett egy kulcsot. - A szobád kulcsa.
- Oh.. Köszönöm! - mondtam mosolyogva.
- Elkísérlek! - jelentette ki.
Csak bólintottam és elvettem a kulcsot. Elindultunk és folytattuk eszmecserénket. Mikor elértünk a Keleti szárnyhoz, kicsit lasabb tempóra váltottunk, de még így is hamar értünk fel. Megálltunk, mert apró neszt hallottunk, ekkor vettük észre barátainkat.
- Hát ti? Miért vagytok idekint? - kérdeztem értetlenül.
- Nem mertem egyedül bemenni, mert hallottam, hogy beszélgetnek a szobában, ezért megkértem Suho-t, hogy maradjon itt velem és téged vártunk - mondta Iseul védekezően.
- Igen tudom. De most már be kellene mennünk - mondtam megenyhülve.
- Akkor majd holnap találkozunk - mondta Suhom - Iseul! Ne felejtsd el amit megbeszéltünk!
- Köszönöm Suho! Nem fogom - mondta mosolyogva Iseul, majd megölelte a fiút. Elkezdtünk búcsúzkodni; Iseul és Suho egy titkos kézfogással. Chanyeol megölelt, majd miután én is átöleltem, adott egy puszit a homlokomra és "Jó éjszakát" kívánt.
Elmentek, mi pedig a szobánk ajtajához léptünk, majd benyitottunk, de ami ott fogadott bennünket, arra a legkevésbé sem számítottunk...
